|
Alien – a homemaker
- avagy egy feleség sirámai Írországból -
Június 6.
http://index.hu/politika/belfold/petlasz08060/
Elhunyt Péter László, Londonban élő magyar történész. A dublini Magyar Hét
egyik előadója. Londoni au-pairkodásom idején karácsonyesti vendéglátóm.
Akiről szabadságunk ideje alatt többször is olvastam, mivel Sárközi Mátyás
könyveit olvasgattam, naplóbejegyzéseket, amiben P. L. neve elég sűrűn
szerepelt.
Az ő előadásához rendeltük a csodás diákat a magyar koronáról, meg is vannak
valahol, a saját diáim között, egy jellegtelen kis dobozban. Őt és feleségét
vittük V.-vel a szállására, a reptérről. Ahol – úgy tűnt –, emlékszik a
nevemre. A Fitzwilliam Square-hez közel foglalt nekik szállást Abigél, a Hét
egyik fő rendezője, az akkor még igen nagy lendülettel működő HCSI (Hungarian
Cultural Society of Ireland) elnöke. A kocsiban elhunyt közös ismerősünkről,
Gyöngyvérről is beszélgettünk a feleségével, Margaret-tel. (Gyöngyvérrel
együtt au-pairkedtünk Londonban, ugyanannál a családnál, ahol a férfi
valamikor Péter László kollégája volt. Gyöngyinek rokona volt Péter László,
így kerültünk hozzájuk Karácsony este, vacsoravendégként.) Egy csomó londoni
élmény eszembe jutott akkor, mint most is, hogy olvastam az Index cikkét.
Még a Times oldalát is néztem, írnak-e róla, de e helyett az Independent-ben
találtam haláláról megemlékezést. Szép összefoglaló: http://www.independent.co.uk/news/obituaries/professor-laszlo-peter-historian-of-hungary-856921.html.
Azt, hogy a felesége már több éve meghalt, innen tudtam meg.
(Akit érdekel néhány Magyar Héttel kapcsolatos részlet, 2001. május
említettem végén, vagy akár londoni emlékeim: ezekről és Péter Lászlóékról
2004. december 11-én írtam.)
Június 8.
Csatlakoztam a www.boards.ie tagjaihoz. Amikor alaposan körbenéztem, milyen
fórumok vannak, találtam egy érdekeset, ami az Elephant and Castle híres
fűszeres csirke szárnyairól szólt. Mint kiderült, az illatos, csípős,
paprikás étel titka egy bizonyos szósz, ami – hurrá! – tavaly nyár óta a
Tesco boltjaiban kapható. El is mentem, és a fórumon leírt recept alapján
sütöttem csirkeszárnyat. Nem lett az igazi, de valószínűleg azért nem, mert
előtte paprikás-borsos lisztbe kellett volna forgatni őket, hogy a később
rájuk öntött szószt valami felszívja. Majd legközelebb. V.-nek így is
ízlett, és a szószos üveget a boards-nak elrebegett hála közben raktam el a
hűtőbe.
Ha valakinek kell a recept, szívesen tovább adom :-)
Amúgy még egy nagy fegyvertényt követtem el: kitakarítottam a kert kövezett
részét. A rendbe nem tartott részeken eléggé feljöttek az apróbb gazok, a
szamóca megvadult, és számtalan, már-már bokor nagyságú, új növényt nevelt
fel a kövek közül kibukkanó hajtásokból. Először csak a kis gazokat
csipegettem ki ráérősen a kövek közül, aztán elővettem a megrokkant
kaparókést, és azokkal bányásztam ki a komolyabb méretű gazokat. Mire
észrevettem magam, már folyt rólam a víz, két marokkal téptem fel a
túlszaporodott szamócanövényeket, a fal menti mohásból kinőtt félméteres
gyermekláncfüvet. Egy jókora fekete zacskónyi szemét összejött, az
apróbbakkal megtömtem a komposztot, a nagyobbak (mert a bokrok ágaiból is
lenyestem párat) a zacskóba kerültek.
Szépen elrendeztem a növényeket, fényigény szerint, így a teraszra akár már
kiülős sütögetést is lehetne szervezni. Egyszer majd fogunk is, V.-nek van
pár ismerőse, akiket meg akar hívni.
* * *
Idei szabadságunk nem volt valami pihenős. Sokfelé rohangáltunk, sok
emberrel találkoztunk, és a végén arra jutottunk, hogy legközelebb
közbeiktatunk egy csendes, kettesben eltöltött hetet valahol vidéken, mert
ez így sok, fárasztó, kornyasztó; minden, csak nem nyaralás. A végére már
nagyon jöhetnékem volt.
A reptéren hazafelé jövet volt az egyik legnagyobb élményem: egy ír úriember
elegyedett velünk szóba, miután véletlenül V. bokájára tolta a bőröndökkel
teli kocsit. Kiderült, csoport tagja, Prágát, Bécset és Budapestet járták
be. Nagyon ízlettek neki a magyar ételek, a borok, tetszett neki a város, az
épületek főleg, és a Duna, de nagyon kikelt a rengeteg hirdetőtábla ellen.
Osztottam a véleményét! Azt mondta, hogy a Lidl-ben finom borokat lehet
kapni. Kicsit kétkedtünk, mire kijelentette, hogy ő ugyan vagyonos (úgy is
nézett ki), de mégis a Lidl-be jár vásárolni. Lehet, hogy ez a meggazdagodás
titka?!
Az is kiderült, hogy az orvosi kezelést még valahogy el lehet intézni EU-s
kártya birtokában, de gyógyszervásárlást engedménnyel már semmiképpen, az
itteni TB-szám hosszabb, mint a magyar, nem fér bele a rubrikákba. Szívtam
is a fogam, mert felírtak a töredezett térdporcomra sokért gyógyszert.
Megvettem, Istenem, bár a doki azt mondta, a térdem állapotán nem fog
javítani, legfeljebb a tüneteken – azokon is csak kicsit. Szobabicikliznem
kellene, combizmot erősíteni, és odafigyelni, hogy ne essek rá többet.
* * *
Trish, volt formabontó ír lakótársnőnk még valamikor tavaly elhatározta,
hogy lefutja a Flora által szponzorált, évente megrendezett mini-maratont.
Alighanem azért, mert testvére non-Hodgkin-féle nyirokmirigyrákkal küzd.
Megszponzoráltuk, és lelkesen ámuldoztunk, amikor kemény edzéstervről, esti
futásokról számolt be. Sűrűn járt edzeni, feltűnően megvékonyodott – bár
eddig sem volt vaskos –, és egyre jobban nézett ki.
Exercise!
Aztán eljött ennek is a napja. Izgatott sms jött az indulás előtt, s
legnagyobb meglepetésemre, alig egy órával később jött egy másik:
„Túléltem!” felkiáltással. Nem győztem gratulálni. Barátnőnk lefutotta
(kocogta, állítja ő) a 10 km-t, rengeteg más induló oldalán. Csináltam neki
néhány talp-, póló-, és négyszögletes alakú sütit, „Well done, Trish!” és
„Nr. 1.” feliratokkal. Annyira el volt tőle csattanva, hogy lefotózta őket.
Már készül a rendes maratonra, de azt mondta, azt majd csak lesétálja.
* * *
Weboldalam nagy nyögések közepette készül. Pedig mindegyik sütiben kell egy
példány, szépen elkészítve, hogy fotó készülhessen róla. Néha
szövegfoszlányok futnak át az agyamon, amik felkerülhetnének a lapra, de
mégis, valahogy nem akaródzik ezzel időt töltenem.
Június 10.
Holnap és holnapután Darren-t helyettesítem. Újra kelés 5.30-kor. Nagyszerű.
Elkényelmesedtem, nehezen megy. Nagyon nehezen. De ne morogjak, kell a pénz,
kiköltekeztünk a „nyaralással”, Focis-ra új gumik kellettek, Böhöm éves
szervize is érik már. Most egy ideig fiatalos kifejezéssel élve „pénztárcára
gyúrunk”.
Megbeszéltük V-vel, hogy ha pénzmegtakarításról volna szó, szívesen
vásárolok én akár a Deansgrange-ben lévő új Lidl-ben is, ha nagyon muszáj,
mire ő, ezt csak akkor tegyem, ha az ott kapott dolgokból is tudok olyan
jókat főzni, mint amit a Dunnes-ban vett dolgokból. Hmmm. Azt hiszem,
maradok a Dunnes/Tesco vonalon. Annyira azért nem vagyunk legatyásodva, hogy
filléres ki tudja, milyen eredetű kajákkal próbálkozzak. Nem tudom feledni
azt a cikket, amiben ottani vásárlókat kérdeztek meg, és a tejtermékekről,
húsokról elég keményen nyilatkoztak.
Vagy csak magyarázom a bizonyítványom?
Éhen nem halunk, de az biztos, hogy hosszabb időre a Barcelonában töltött
napok jelentették az utolsó igazi luxus-kiruccanást. Vagy Dingle. Majd
megpróbálok másképp takarékoskodni, egy kocsit használni, félretenni
terveket.
Amióta hazajöttünk, meló akad bőven megrendelések formájában, az első héten
annyit termeltem, mintha még mindig a csekkeket hoznám haza. Lesz pár
esküvő, amire sokat kell sütni. Igaz, ezt sosem lehet előre tudni. Az a baj,
hogy nem lehet tervezni.
Június 11.
Futólag itt volt megint B. Miki. Sok volt az elfoglaltsága, hiszen nem
pihenni, hanem üzleti útra jött, csak egy közös vacsorára futotta az
időnkből. Neki egész napos értekezlet-füzérek, nekem sütés, V.-nek a
szokásos roham, a határidők miatt. A Barracudá-ba mentünk, jobban kedvelem,
mint a sétányon lévő olasz helyeket, mert ott olyan asztaloknál lehet ülni,
ami a tengerre néz, lehet kutyasétáltatókat bámulni, a kajakosokat, vagy
csak a tenger hullámzását. Nagyon finom halat kaptam, a fiúk marhaszeletet
ettek, utána a desszerthez már nem is volt kedvem. V. nagyon elégedett volt,
mert kérésére – annak ellenére, hogy nem szerepelt a menün -, elkészítették
köretként a sztékjéhez a fokhagymás spenótot. Én is belekóstoltam, finom
volt, nagyon. Lehet, hogy én is bedobhatnám a saját konyhában köretként, ha
már ennyire szereti.
Meséltük Mikinek, ki mindenkivel találkoztunk a közös dublini múltból, de
főleg munkáról, autókról, közös ismerősökről folyt a beszélgetés. Nekem elég
sokszor elkalandozott a tekintetem, a hullámzás bámulása szinte varázsos
hatással van az emberre, már sötétedett, kis köd lengedezett a tenger
felett, a kajakosok hol erre, hol arra húztak el a széles ablaktáblák előtt.
Meglehetősen romantikus látvány volt.
Vacsora után hazavittük Mikit a szállodába. Ahogy odakanyarodtunk az épület
elé, szinte egyszerre tört ki belőlünk a kiáltás: „Nézzétek, egy Maserati!”
Azt, hogy a csodás Maserati körül tucatnyi Bentley állt szép sorban, már fel
sem tűnt, haha. Egy autókereskedő csapott hírverést magának és cégének a
szállodában, Porsche-k, Bentley-k és ez a csábítóan kinéző Maserati álltak a
parkolóban. Az ára láttán a lottónyeremény esélye jutott eszembe.
Körbeálltuk, megcsodáltuk, hozzáértem egy ujjal, mert máskor úgysem fogok
egy ilyen autócsodához közel kerülni.
Június 18.
A ma reggel már a kis szőrös látogatónkkal kezdődött. Leültem a gép elé,
jobb oldalt valami mozdult: s valóban, _a_ patkány szaglászódott az etető
alatt. Sőt, még a szamócák cserepére is felszimatolt. Ezúttal is a szomszéd
felé menekült el, amikor kinyitottam a kertajtót, hogy váltsak vele pár
keresetlen szót. Akármilyen intelligens állat, a tegnap vett méreg hamarosan
bevetésre fog kerülni. De azt hiszem, elsőként a dzsumbujtól próbálok
megszabadulni, aztán betömöm a falon a lyukat.
A patkányt még elutazásunk előtt láttam először, az épület oldalában. Kissé
meglepett, hogy fényes nappal itt osont. Ment a levél a lakóknak, hogy
figyeljenek oda a szemétkirakáskor, ne a kuka mellé, hanem bele rakják, plíz,
ugyanis a szemét tároló állapota megint borzalmas. Alig egy órán belül már
jött is a válasz a management company-tól, hogy ejha, ők most
ellenőriztették a pest controllal a méreggel teli dobozkákat, s nem találtak
rágcsáló jelenlétére utaló jelet. Aha. Amikor utolsó fejtágításról jöttem
haza este, egy egérke rohant át előttem az úton. Most pedig itt a patkány.
Igen, tessék, itt van a kertünkben. Oldalt felfedeztem a falon egy tenyérnyi
széles lyukat, alighanem ott jött be. Aggaszt, hogy esetleg a komposztra is
rájár. Majd meg kell néznem a szomszéddal közös falrészt, nem ott bújik-e
át. Szólni is kellene neki, hogy ki fogok rakni mérget, ne lepje meg, ha
tetemet talál a kertjében.
* * *
Tegnap este lakógyűlésen voltunk. Komoly papír kellett hozzá, meghatalmazás,
hogy Ede nevében V. szavazhasson, ha úgy alakul, de nem tette. Elég volt,
hogy elmentünk. Mint kiderült, a kivitelező a telep megnyitása (6 év) óta
nem javított meg olyan dolgokat, amelyek egyértelműen az ő felelőssége alá
tartoznak, jól-rosszul lelakkozott nyílászárók, hibás csővezetékek kerültek
szóba, csak néztem csodálkozva. V. hazafele megjegyezte, hogy innen
menekülni kell, ha 6 év alatt nem lehetett ezt lerendezni. Hiába fizeti az
ember időben a maintenance fee-t, ha a kivitelező csak ül a pénzen, de nem
csináltat meg belőle semmit.
Közben a titkos kert, az előtte lévő elhanyagolt teniszpálya, és a
kerítéssel körülvett, de használható „green” tulajdonjogára is fény derült.
A kert és a pálya tulajdonosa egy bizonyos McRedmond nevű ember, akinek
nagyon akartam írni a gyümölcsfák miatt, de nem tettem, nem is fogok. A
fickó egy befektető. Nem a gyümölcs érdekli, hanem az építési telekként
felhasználható terület. Miből is gondoltam, én naiv, hogy itt valakit is a
kertben megtermelhető gyümölcs érdekel, és nem annak az értéke? Az
elhanyagolt, elvadult kertnek pedig köszönhetünk olyan látogatókat, mint a
patkány, illetve egy elég hangos hölgy elég hangosan panaszkodott az
elszaporodott egerekre, s a teniszpályára járó randalírozó fiatalokra.
Érdekes, onnan még sosem hallottam este zajt, de ők állították, hogy sokszor
kellett gardát hívni, mert zajosak voltak az ott iddogáló – és még ki tudja,
mivel foglalkozó - fiatalok. Tény, hogy a nyomukat én is láttam, amikor
odaosontam a kert falához, de hogy ennyire súlyos a helyzet, nem gondoltam
volna.
Nagyszerű.
Egyébként V. is felfedezte az etetőre járó madarakat, és csodálattal
jelezte, hogy vasárnap reggel számgépezés közben félóra alatt hányféle
madarat látott a kertben. Bernadette-nek meséltem, milyen nagy a forgalom az
etető körül, illetve a cserepeknél, s mondta, számára ez teszi igazán élővé
a kertet, hogy a madarak bejárnak oda és hangoskodnak.
A múltkor egy aprócska cinkét figyeltem meg, amint nagy szárnyverdesés
közepette ült az illatos muskátlin, míg a szülője kidolgozta számára a
rácsok közül a mogyorót. A múltkor, egy leszakadó esőben pedig annak voltam
tanúja, hogy a vörösbegy hogyan ül be az esőcseppek elől a bbq alá, a
keresztrácsra.
Június 23.
Levél, barátnőmnek, ékezetmentesen:
„Jo estet,
L. most azokat a musorokat nezi, amiket az esti meccs idejen vett fel, en
pedig - mivel mar nincs kedvem a tevezeshez, sem a keresztszemezeshez -,
gondoltam, levelet irok. Locsi-fecsi levelet, mindennapjainkrol. Ami majd
lehet, hogy feltunik a webnaploban, ezert az onismetlesert elore is bocsanat.
Az utolso level tartalma - mit mondjak? Lehet, hogy szomorkasra sikerult.
Optimizmus? Legy nyugodt, kettonkkel nincs semmi baj, csak a penzunk keves
kicsit, es meglassusodtak a kezdeti sikerek a sutibiznisz teren, es az
otthonrol jovo hirek elkeseritoek.
Mostanaban mentunk olcso (nemet) elemiszerboltokba (Aldi/Lidl), hogy vajon
tudnank-e takarekoskodni ugy, hogy az ott kaphato olcso (jobbara nemet)
cuccokat vasaroljuk, de amit ott kapni, az nem minoseg. Utanaolvastam ennek
is, masok velemenyet meghallgattam, es arra jutottunk, hogy nem a hasunkon
fogunk sporolni. Majd nem jarunk vendeglobe, nem lesz hazhoz hozott pizza,
mert "nincs kedvem fozni", nem lesz hirtelen elhatarozasbol valami draganak
a megvasarlasa. Pedig most nyilt egy igen kellemes kis bolt, foleg
kislakasok problemajat megoldando, tarolasi gondokra kinalnak megoldasokat:
www.hsw.ie. El is mentunk, nagyon tetszett, de a nekunk tetszo dolgokat
alighanem csak jovore fogjuk megvenni, most nincs ra penz. Addig a
brosuraban bejelolgetem par dolgot, amire kulonosen vagyom :-) Meg a kamra
elrendezesehez is kedvet kaptam, sok ott a selejtezni valo.
Ami pedig az egymashoz illeszkedo egyenisegunket illeti, ket dolog az elmult
hetrol: Benedeknek, Kinga kisfianak szuletesnapja lesz julius elejen.
Messenger-en uzenek az uramnak, hogy mivel a fiu focibolond, es imadja a
Milant, vehetnenk neki egy igazi Milan mezt. Az uram visszairt: en is eppen
erre gondoltam mar reggel. Egyre jar az agyunk!.
Aztan penteken, mert kisse nyogvenyelosen ment a a sutes a piacra, zenevel
probaltam enyhiteni a rutin unalmat. Pink Floyd-ot hallgattam, nem eppen a
legvidamabb dalokat. Mint kiderult, V. is ugyanazt az albumot hallgatta
egesz delelott. Neki is olyan "Mivel pezsditsem fel a rutint?" hangulata
volt.
Ilyenkor kisse buszke is vagyok, es meg is ijedek, hogy ennyire egy huron
pendulunk - de ugyanakkor ez jo, es megerosit, hogy biztosan egymashoz
passzolunk, es hazassagunk jo dontes volt.
A maratoni ertekezletekert nem irigyellek. Amiota itthonrol dolgozom,
elkenyelmesedtem, nagyon jo ez a sajat-magam-fonoke-vagyok, ugyanakkor oda
is kell figyelnem, hogy ne szurjam el az idom beosztasat baromsagokkal.
A halaszle nagyon hianyzik. Gondolkodtam azon, hogy most, hogy vezetek,
egyedul is el tudok menni egy lengyel/orosz/litvan boltba, fagyasztott
pontyot venni, fozni egy dogos halaszlet, enni hozza a sajat-kenyeret. Csak
mernek atmereszkedni a belvarosi forgalmon!
Igazan kedves Toled, hogy viseled a nyaklancot! Mi arra gondoltunk, hogy
neha majd felteszed. Hogy tudunk ajandekozni valami olyasmit, ami az
orszagra, Rank emlekeztet, es egyben a Kaporszakallura is.
Van egy patkanyunk. Meg szabadsag elott lattam eloszor, aztan par nappal
hazajovetel utan, de most mar naponta tobbszor is jon. Hat, erzeseim erosen
megoszlanak. Egyfelol, fujj, patkany. Masfelol elnezem, ahogy jon-megy - nem
zavarja ugyanis, ha bameszkodom, sot, zorogtem mar ra az ablakon keresztul,
alig egy meterre volt tolem, nem zavartatta magat, csak nezett ram, majd
folytatta a kajakeresest a cserepeim foldjeben, ahova a szarkak
eloszeretettel dugdossak el a foldimogyorot az etetobol). Csak akkor megy
el, ha kinyitom az ajtot, mindig ugyanarra - a szomszed kert fele - fut el.
Olyan kis „aranyos’ - na, ettol V. nagyon felhuzta magat, hogy hogy
mondhatok ilyet, koszos, betegseget terjeszt, szaporodik. Vegul a szaporodik
szo gyozott, majd keresnem kell valami cso darabot, azt mondtak, abba rakjam
a merget, macska-madar nem fer hozza, es akkor biztos lehetek benne, hogy
mast nem er baj, csak a patkanyt. Csak nem en akarom megtalalni a tetemet.
Nos, most mar reggel van, tegnap mar nem volt erom befejezni a levelet, igy
most munka elott megirom meg a veget :-)
Rengeteg madar jar az etetore, meg V.-nek is tetszenek, igaz, a minap egy
varju probalta szetfesziteni a muanyag racsokat a csorevel, mulatsagos volt,
ahogy ott logott a csopp eteton a hatalmas fekete madar. Lattunk mar bebi
cinkeket, akik a muskatlimon ultek, mig a szuleik kivette a magot az
etetobol, odarepultek hozzajuk, es etettek oket. Aztan van egy szinten
gyerek szarka, amelyik meg igen benan ugral a nagyokhoz kepest, de sokat jon
ide, mivel kiraktam vizet nekik a kerti haziko tetejere, igy a madarak
tudnak inni-furdeni. Van forgalom.
A sajat magam nevelte paradicsom palantak igen nyiszlettek, harmat
megtartottam, kettot kiserletkeppen az udvaron nevelek, egyet az ablakban. A
hetvegi szel az udvariakat alaposan megtepte, szerintem jobban jarnek, ha
vennek a piacon eros, mar jol fejlett palantakat, es felhagynek a
kiserletezessel, es elismernem, hogy ehhez nem ertek.
A tobbi novenyeimmel nincs gond, sot, meg a Tescobol beszerzett filleres,
learazott novenyek is virulnak szepen, tele veluk az ablakbeugro. Vettem egy
kis japan juhart, talan emlekszel, a Botankert vegeben, az E epulettol nem
messze van egy, minden osszel olyan szep szine volt, hogy csuda, titokban
azt remelem, ha megno, az enyem is ilyen lesz.
Nos, mit emlitsek meg meg. A kavezobol uzentek, hogy valtoztatni kellene a
szallitott sutiken, inkabb nyarias, es hazias sutiket sussek inkabb. A
felajanlott sutemenyek "tul trendi"-nek minosultek (sajttorta,
tejszinnel-gyumolccsel toltott piskotakosar), pedig angolszasz konyvekbol
neztem oket ki. Vegul mondtam, valasszanak ok, mondjak meg, mi kell.
Kavetorta es gyomberes kenyer (ez igazabol szinten torta, de kenyerformaban
sutik, azert "kenyer" a neve). Ugyhogy ma ezekkel (is) fogok kiserletezni.
Majd nehany szoveges kekszet fogok csinalni, mert holnap lesz kedvenc
kolleganomnek, Fionanak az utolso munkanapja, elhagyja a kavezot. Azt mondta
nekem, reggelente nem tud beszelgetni a szakacsfiuval, utodommal, igy
unalmasak, csendesek a reggelek, amugy is valtani akart, es hianyoznak neki
a kozos csevegeseink. Inkabb elmegy. Nekem meg ekkora bokot nem mondtak
soha. Nekem is hianyzik a vele valo tarsalgas, sokat tanultam tole (eszakir),
annyi mindenrol lehetett beszelgetni, ez valoban hianyzik a kavezobeli
munkabol, hogy annyifele emberrel ismerkedtem meg, sokfele nacioval. Volt,
hogy negyfele orszag lakojaval vitattuk meg pl. az eskuvoi szokasokat, vagy
hogy mit-kit szeretnek olvasni, vagy hogy engedelyezik-e naluk az abortuszt
es miert, vagy hogy hogyan unnepelnek csaladi unnepeket.
Mondtam V.-nek, most hogy Fiona nem dolgozik ott, nekem sincs kedvem reggeli
muszakot-helyettesitest csinalni. Nem banja, hogy nem akarok visszamenni. A
korankeles is nyogvenyelosen megy mar, hetente ketszer szallitok, reggeli
6-kori kelessel, utana ha nem fekszem vissza fel-egy orara, egesz nap nyugos
vagyok. Oregszem. Tavalyi dolgokat elfelejtek, ugyanakkor a legutolso
huszadrangu szinesznocsket felismerem a teveben, ha V. rakerdez, hogy ki ez
a liba.
No, eleg a locsifecsibol, megyek dolgozni. Van egy igen finom
citromkrem-torta receptem, ha gondolod, megirom majd. Maga a krem edenyben
megsutve kulon is finom, itt tesztahejba rakjak, lemon tart a neve, lehet,
hogy mar ismered. V. imadja.
Jo munkat, jo hetet, szeretettel, Moni.
Június 24.
Reggel arra ébredtünk, hogy a néni a rádióban bemondja: Ireland is heading
for recession. No, milyen kellemes is ilyenre ébredni. Azóta is csak ez
folyik a rádióból, mennyit estek a házárak, hogyan felugrottak a benzinárak,
el fog vándorolni a munkaerő, a nagy cégek, sok cégnél elbocsátásokat
terveznek, gyárbezárásokról hallani.
V. felvetette, hogy ha majd jövőre megyünk Mao-ra, akkor hazajövetel után
eladná Böhömöt, mert sokba kerül a fenntartása, ki tudja, milyen
büntetőadókat találnak még ki rá, amiért olyan nagy a motorja. Belesajdult a
szívem. Megszerettem, kényelmes, szép, nem szeretnék lemondani róla. Most
úgy próbálunk takarékoskodni, hogy V. elviszi a Focist, amikor nincs rá
szükségem, én pedig igyekszem a bevásárlásaimat heti két alkalomra
lecsökkenteni, és nem tartani itthon az autót az olyan hirtelen
bevásárlásokra, hogy „jaj, csak gyorsan elfutok ide, a Tesco-ba!”
felkiáltással.
Június 25.
Ma kiraktam a patkánymérget, némi földimogyoróval dúsítva. Körberaktam
virágcserepekkel, ahogy szólt az instrukció, nehogy a madarak véletlenül
odataláljanak. A patkány útvonalára raktam, föléje támasztva egy jó széles,
üreges csempét – madár, macska nem fog hozzáférni. Nagy riadalmat okozott,
hogy feltűnt egy fiúpatkány is az etető alatt, félénkebb, mint nőnemű társa,
alig mozdultam meg az ablakban, már rohant is el. Nekem azonnal egy
patkánykolónia képe villant át az agyamon. Remélhetőleg nem nekem kell majd
a tetemeket feltakarítanom, vagy ha igen, legalább ne kelljen a még mindig
meglévő dzsumbuj alatt kúsznom-másznom.
Nincs jó érzésem emiatt, de aminek meg kell lennie...
Ma elmentem zöldségért a zöldségeshez, húsért a henteshez, minden egyébért a
Tesco-t kerestem fel. A hús jóval olcsóbb volt, mint a Tesco-ban, a zöldség
már nem annyira, illetve nem minden volt olcsóbb. A piacra készülő
limonádéhoz pl. érdemesebb volt megvenni a 6-osával bezacskózott (1.79 €)
TESCO-s citromot, mint a fejenként 49 centbe kerülő zöldségesét.
Amikor a hentestől jöttem kifelé, megálltam a virágárus előtt, hátha van
szép petúniája (van még egy-két üres konténer, amibe kellene valami színes).
Volt neki, de a figyelmemet teljesen elterelte az Astilbe chinensis (kínai
tollbuga, tudok én ám :-)) ára, amit kis alumínium vödörbe ültetve 20
euróért árult! A Woodies-ban 7.99-ért vettem egyet, igaz, vödröcske nélkül.
Ki is tört belőlem valami megdöbbenésféle, mire megállt mellettem egy jól
öltözött idősebb néni, és odasúgta: „Micsoda drága hely ez, ugye?” Együtt
szörnyülködtünk tovább a virágárus árain. Bezzeg a garden center-ben,
mennyivel olcsóbb, ej, ej, nem is érteni, miért vásárolnak itt az emberek.
Milyen kár, hogy az Old Connaught road-on megszűnt a garden center, milyen
kár, hogy Kilternan-ban sincs már, az egyik helyén autókereskedés nyílt, a
másikon pedig valami lakberendezési ezmegaz. Kellemesen elcsevegtünk a
virágokról, a szélkárról, aztán búcsút véve, mentünk is tovább.
Ezért is kedvelem ezt az országot, a spontán csevegések miatt, nincs az a
gyanakvás az emberekben, ha valaki megszólítja őket, hogy na, ez mit
akarhat. Most már nekem is megy a csevegés, a szomszéddal, postaláda
ellenőrzés közben, a piacra bebocsátásra váró vevőkkel, az újságosnál, míg
kitöltöm a lottót (a héten 17 milliót ér!). Legtöbbször, ha másról nem is,
de az időjárásról még a hentesnél is szó esik, amíg a zacskóba kerülnek a
csirkemellek.
Breaking news: Jennie, a kávézó managere most telefonált, és annyi
megrendelésem lesz szeptember végére (esküvő mindegyik), hogy elsápadtam,
amíg lediktálta őket. Sebaj, majd megpróbálom ügyesen beosztani az időmet
(ez megy nekem a legnehezebben), és nem hagyni, hogy egyben zúduljon rám az
egész.
A Mermaid Arts Center (http://www.mermaidartscentre.ie/) csábító
műsorfüzetet küldött az elkövetkező 3 hónap programjaival. Érdekes filmek,
érdekes kiállítások, ígéretes filmek - szinte hihetetlen, hogy ebben a
csöppnyi városban milyen remek kulturális központ van. Össze kellene kapnunk
magunkat, és egy kis kulturális életet élni, hétvégenként. Péntekenként pl.
ingyenes szabadtéri koncertek lesznek, ha az időjárás is engedi. A National
Gallery-ben is van egy kiállítás, amit meg kellene nézni. S nemcsak
keresztszemezéssel, újságolvasással tölteni a vasárnapot, ugye?
Június 29.
Szombaton este volt a piac nyári bbq-ja, amire kétféle salátával, lemon
tart-tal és lemon slice-okkal készültem. Most attól volt különleges az este,
hogy meghívtuk Sandrát és Trish-t is. A magyar ősökkel is dicsekvő Terry
Levin-nel, és feleségével, Pat-tal ültünk egy asztalnál. Sajnos, sokszor
abba kellett hagynom a csevegést, mert kaját kellett felszolgálni, vagy
segíteni asztalt leszedni. Ráadásul elég hangosan beszélt mindenki, elég
nehéz volt átkiabálni az asztalon, ha beszélgetni akartunk.
Nem volt valami fényes az idő, csak két merész család terített magának az
öreg, nagylombú fa alatt, kint az épület előtt, mindenki más bent evett. „Jó
híremet” sikerült megalapoznom az este során. Patricia McDonnell-lel, másik
piaci taggal még az aznapi piac során italokról kezdtünk beszélgetni, s
kiderült, hogy ő is nagy whisk(e)y-ivó. Megkérdeztem tőle, a skót single
maltokat is szereti-e. Igen, most van is nála egy palack, de az nem ízlik
neki, túl „boggy” az íze – értsd, erősen füstös. „Akármi is az, átveszem
tőled” – mondtam neki, de csak rázta a fejét, odaadja ingyen, fújj, nem
finom. Este aztán kiderült, hogy egy palack Laphroaig-ról van szó, a
kedvencemről! Később odamentem az asztalukhoz, hogy megköszönjem a piát,
mire férfi asztaltársai kezdtek kérdezgetni, hogy miféle is az a whisky,
mutassam csak. Mutattam a palackot, áradoztam az illatáról, ízéről – egyikük
sem ismerte, az egyikük kanadai volt, a másik idősebb ír férfi. Kaptam
kóstolót. Húzták is utána a szájukat, hogy izé, nem jó, füstös meg minden, s
néztek rám, hogy bírom ezt én meginni.
Így a palackban még jócskán maradt, megkínáltam Trish-t és Sandrát is, de
inkább boroztak. Sajnos, idén nem volt éneklés, a lányokat már V. elvitte
haza, amikor a romok eltakarítása közben a terem végéből felcsendült egy
magányos férfihang, de egyetlen rövid dal után abbahagyta, mert a többiek
már nagyon pakoltak-takarítottak körülötte. V. viszonylag hamar hazaért a
városból, ahol Sandra lakik, felszedett engem is, és fél egyre haza is
értünk. Több csokor, dekorációnak használt virágot kaptam, tele van velük a
nappali.
* * *
Ma kora délután az ágyon hasalva lapozgattam az újságot, amikor a terasz
cserepei között valami megmoccant: odakaptam a tekintetem, jesszus, egy
kispatkány. Ujjnyi hosszú apróság, hosszú farokkal. Csak nyeltem. Rossz
érzés fogott el, mert a jaj-de-édes-kicsike-állat a mérget tartalmazó edény
felől jött. A szülőket nem láttam már két napja, de a méreg egy hét után hat
csak, írja a használati utasítás. A csemete jött-ment, idétlenül bukott le
mindig a terasz köveiről a köves kertrészbe, gondolom, szülei nyomát követve
jött ide, majd vissza, a szomszéd felé.
Következő írás |