Írországi információk és élmények - magyarul

Alien – a homemaker
- avagy egy feleség sirámai Írországból -

Július 1.

Ma nagybevásárlást csaptam, és előre megvettem mindent a héten hátralévő sütésekhez, hogy V. tudja használni a Focust hétközben. Beszereztem néhány fontos dolgot a kávézón át, szombatra rendelt, Brown Thomas-táskát utánzó tortához, majd zoknivásárlást ejtettem meg, mert V. sok éve hűségesen szolgáló zoknijai közül több végleg megadta magát. Aztán irány a Boots: egy időre búcsút mondtunk a francia szappanoknak, s visszatértünk az Original Source friss, vérpezsdítő illatú zuhanykrémjeihez. Sőt, egyik kedvencemből, a Pears szappanból is került egy a kosárba: mivel idén 200 évesek, ingyenes hűtő mágnes jár a dobozzal. Micsoda reklámfogás!

Mivel mától állítólag fokozottan ellenőrzik az L-drivereket, mert már nem szabad egyedül vezetnie senkinek, aki tanuló, ezért úgy döntöttem még a múlt hónapban, hogy ünnepélyesen megválok a beszariságból fenntartott L-betűimtől. A mágnesest azért megtartottam, mert néha Trish vesz még órákat V.-től. Úgyhogy most már teljes jogsival, mindenféle megkülönböztető jel nélkül (hacsak a diszkrét H-betűmet nem vesszük annak) „száguldozom” az utakon.

Trish még mindig nem vett kocsit, pedig rengeteg szombatot eltöltöttek V.-vel azzal, hogy különféle kereskedőknél ígéretes Fiestákat nézegettek. Sajnos, eddig kétszer is le kellett mondani a vételt: az egyik autó balesetes volt, amit el akartak hallgatni Trish elől, de a szerelője kiszúrta, a másik kocsinál pedig a szervizelés volt gyanús. Vagyis inkább a hiánya. Így aztán továbbra sincs autója, V. viszi munkába reggel, hozza este, ad neki néha vezetési órát, és biztosítja róla, hogy megy neki a vezetés. Én pedig drukkolok, hogy vegyen kocsit, sikerüljön a vizsgája, és egyszer majd együtt car-pool-ozhatnak az urammal, úgy, hogy Trish vezet.

Ezen a héten, sőt, a jövő héten is több nagy megrendelésem lesz. A jövő hét végére 360 süteményt kellene készítenem, hármasával becsomagolva őket, szalaggal átkötve, egy esküvőre. A problémát az okozza csak, hogy a megrendelőt április 22. óta, amikor leadta a megrendelést, nem tudják elérni a kávézóból. Pedig nem szeretnék sok-sok-sok órán át dolgozni azért, hogy kiderüljön, a menyasszony meggondolta magát. Se sms-re, se hívásra nem reagál, kicsit gyanús a hallgatása! Jövő szombat estig várnak még a visszajelzésére, ha nem érkezik semmi, nem csináljuk meg a sütiket.

Ma boldogan vettem kezembe az Easy Food új számát, már nagyon vártam, hogy megjelenjen: ugyanis benne van a mézeskalács házam, fotóval, és Betty, az elnökünk által angolosított recepttel (sebtiben elkészült receptem nem volt elég jól megfogalmazva, nem magyaráztam meg pl., hogyan csinálom a cukorablakokat). Sőt, külön kiemelik a kilternani piac (vagyis a mi) tehetségünket, ami az ünnepi tortákat illeti. Azonnal sms-eztem Betty-nek, az elnöknek, mert róla és egy másik piaci társunkról készült fotó kíséri a cikket. Jól fog mutatni a portfóliómban!

* * *

Hétfőn reggel kimentem, mérget ellenőrizni. Amikor óvatosan megdöntöttem a csempét, nem hittem a szememnek: három, egymáshoz bújó kispatkány kuporgott a mérgezett búza tetején, a tálkában. Shit. Egész nap jöttek-mentek, elég lassan, mint akiken már érződött a cucc hatása. Annyira sem tudtak már futni, hogy amikor kimentem megnézni, merre tűnnek el, lassan vonszolták csak magukat – legnagyobb megdöbbenésemre a komposzt, majd a kerti házikó mögé. Shit!! A házikónak nincs hátulja, nagyon is elképzelhető, hogy benne laknak/laktak. Vagy a komposzt alá vackoltak be? Hány tetemet fogok én a shed-ben találni, ha lesz bátorságom kinyitni az ajtót?

(Kép)

Jajj.

A kispatkányok lassú kínlódása miatt úgy döntöttem, megmarkolok inkább egy téglát, és hókon csapom őket. Apósom elmagyarázta, hogy azért a lassan ható méreg, mert ha a kaja közelében fordulnának fel, hirtelen, akkor a többi patkány tudná, hiszen okosak, hogy ott valami nem kóser, s nem ennének többet a kajából. Nekem pedig nem tetszik, hogy ez ilyen lassan megy, s amúgy is – ahogy az uram fogalmazott –, eléggé kedvelem a kicsi szőrös állatokat ahhoz, hogy zavarjon a kínlódásuk. De mire erőt vettem magamon, és kimentem, néhány mély lélegzettel megacélozva magamat, a kölykek már eltűntek. Hiába hajtogattam félre a bokrok ágait, a henyefenyő ágait, zörögtem a komposzt körül, sehol senki. S tegnap, késő este már csak egy kis dög vonszolta magát elfele a méregtől. Remélem, azóta már döglött mindegyik.

Tegnap egyébként annyira aggódtam amiatt, hogy hol fogom őket megtalálni, hogy nekiálltam, s a süvítő szélben, hidegben (tipikus júniusi időjárás, hehe) nekiálltam leszámolni a dzsumbujjal. Most végre megláttam, hogy a fal végig érintetlen. A kert eddig gyomok, faágak takarta részében ugyan van egy gyanús lyuk, de alighanem szembe kell néznem a ténnyel, hogy a patkányok a mi kerti házikónkban laktak, s nem azért menekültek a szomszéd felé, mert ott laktak, hanem mert abban a sarokban jobb volt a takarás. No, hiszen.

A munka csak ott akadt el, hogy nem volt szemetes zacskóm, amibe a levágott ágakat, kihúzkodott csalánt stb.-t gyűjthettem volna. Most kint fonnyadnak a kert földjén, mert a boltban nem kaptam olyan erős falú, teherbíró műanyag zacskót, amibe összeszedhettem volna őket. Majd valamikor elmegyek a Woodies-ba, hátha ott kapok. Addig pedig gyönyörködhetek a negyedével nagyobb kertünkben. Csak tudnám, miféle árnyékkedvelő növényeket ültethetnék a felszabadult részbe. Gyöngyvirág? Hóvirág? Primulák?

* * *

Tegnap reggel látogatóm volt, Daphne ajánlott be a Kudos Concierge Company-hoz (www.kudos.ie), s bíztatott, vegyem fel velük a kapcsolatot. Végül küldtem nekik egy mailt, miket csinálok, referenciákkal, és meglepően gyors választ kaptam, hogy igen, megnéznék a minta sütiket. Mivel öcsémnek ott állt halomba a mintapéldányok, kérdeztem, megnéznék-e azokat. A hölgy felajánlotta, hogy munkába menet beugrik, és el is jött hétfőn. Megbeszéltük a részleteket, árakat, elvitt pár sütit magával, és még aznap délelőtt rendelt három csomag babasütit, baby shower alkalmából, az ügyvezető igazgatójuk gyerekeinek. Ezt is személyesen gyűjtötte be, nagyon elégedett volt, reméli, hogy majd tudnak megrendelést szerezni nekem. Természetesen nem ígért rendszeres megrendeléseket, de kért képeket, és amint van weboldal, értesítsem, hogy tudjanak a klienseknek ajánlani. Hurrá, újabb lehetőség.

Július 2.

Ma reggel éppen neteztem, amikor megint jött az utolsó kölyök. Eléggé lassan. Mielőtt még morfondírozhattam volna a dolog felett, felugrottam, letéptem magamról a kötényt, s kirohantam a kertbe. Felkaptam a téglát, s lesbe álltam, mikor mászik ki a csempe alól. Nem jött. Végül óvatosan felemeltem az üreges csempével együtt, amibe belebújt, és kiborítottam a terasz kövére. Csak egy kis visításra futotta tőle, mert azonnal ráraktam a téglát a fejére, egy határozott mozdulat, s vége volt. Gone. Meg sem mozdult utána, legnagyobb megkönnyebbülésemre.

Jelentettem az uramnak, nem mondhatni, hogy büszkén, aztán mentem takarítani. Megdöbbentő, de a bolhák már ugráltak le gyorsan hűlő teteméről. Pedig alig telt el pár perc, máris megérezték volna? Ahogy az előírás mondta, dupla zacskóba burkolás, kukába vitel, alapos kézmosás, majd a kőről az aprócska vérfolt fertőtlenítős lemosása. Tíz perc múlva pedig a leszakadó eső mosta el a nyomát annak, hogy én ott felmostam valamit.

Néha meglepődöm, mi mindenhez van énnekem gyomrom. De a shed-ajtó kinyitásához még meg kell acéloznom magamat.

* * *

Már eléggé délután van, a futár pedig, aki vinné öcsémnek a sütiket fotózásra, még sehol. Már sms-eztem neki, de néma csönd. Remélhetőleg azért, mert éppen vezet. A könyvelő sem válaszolt még a mailem-re, - talán nyaral.

Július 4.

A futár válaszolt, hogy majd csak később jönnek. Hm. Este 9-kor telefonált, kissé rezignált hangon, hogy rajta kívül álló okok miatt borult a menetrendje, csak késő éjjel tudna jönni. V. integetett a kanapéról, hogy nehogymá’. Mondtam neki, bocs, akkor törölje a rendelést, majd feladom postán, nem fogunk olyan sokáig fennmaradni, eléggé bosszús voltam. Kölcsönösen sajnálkoztunk a dolgok ilyeténképpen való alakulása felett (haha), aztán katt. Annyira felhúztam magam, hogy miért is nem sikerül semmi, amit én szervezek? Miért nem hívnak vissza, ha ígérik, miért nem emaileznek, ha ígérik, nem vagyok elég határozott, hogy semmibe vesznek?? Dühömben nekiálltam dekorálni, cider-rel és Pink Floyd-dal súlyosbítva a rosszkedvemet. V. egyszerre csak nekem kiabált a kanapéról, túlkiabálta a zajt, vegyem fel, telefon! A futár főnöke jelentkezett ezúttal, hogy hát izé, ő megpróbálja rugalmasan kezelni a dolgot, péntek este, vagy szombat hajnal, jó lenne-e, jönnek Belfast felől, mennek a dublini reggeli 9 órás kompra. Jó, amúgy is kelek szombat kora reggel, jöjjenek, csak vigyék már, mert a legközelebbi fuvar csak a hó végén esne meg, én pedig már szeretném, ha lenne valami a weboldalból, és ahhoz fotók kellenek.

Eh.

* * *

Amúgy egész héten esett az eső, a borús, hűvös időt nem bántam, szeretem hallgatni az esőt – és addig sincsenek legyek. Mihelyt kinyitom az ablakot, jönnek, szinte állandóan kezem ügyében a légyölő spray. Tegnap nyílott ki a rózsám, szegény, a szirmok köze tele volt esőcseppekkel, súlyosan lógott a virágfej, mára már teljesen kinyílt, csodás szép színe van, halvány illata, éppen olyan, mint nagyanyámé a ház előtt.

Erőt vettem magamon, és egy esőszünetben alaposan körbenéztem a csöpp shed-ben. Néhány rágcsálókakin kívül nem volt nyoma se élő, se holt patkánynak. Ellenben annyi pók van és pókháló, hogy akár egy szellemfilm helyszínének is elmehetne a shed-belső. Ideje egy újabb nagytakarításnak. De a kerti bútorokat aligha vehetem elő a szinte állandó eső miatt.

A madáretető roppant népszerű, újra feltöltöttem, még egy almát is raktak ki nekik, de abba még nem kezdtek bele. Ma reggel négy varjú, három szarka és egy gerle tolongott az etető körül és a falon, hasztalanul. A kis cinkék és egyéb apró madarak elég sok mogyoródarabot kiejtenek a kőre, azt a gerle kapkodja fel, vagy a kis vörösbegy. Némelyikük akár tíz percig is eldolgozik a műanyag rácsok között.

A Blue Door (www.thebluedoor.ie) küldött értesítést, hogy megnyitották online boltjukat. Gondolkoztam, honnan tudják a címem. Aztán rájöttem, hogy skandináv szőnyegcsodák után érdeklődtem egyszer náluk. Szép a weboldal, de vásárlást majd csak jövőre tervezek. Remek kis madáretetőik vannak és még remekebb futóik, de egyelőre megmaradok a bámészkodás-ötletgyűjtés szintjén.

Június 5.

Ma team-effort-nak voltam a tanúja: pinty az etetőn dolgozott, időnként apró mogyoró darabkák hulltak a földre. Gerle a majdnem az etető alatt lévő BBQ tetején üldögélt, és félrebillentett fejjel nézegette, hová hullnak az értékes morzsák. Majd leszállt a földre, s felette azokat, míg a pinty tovább potyogtatta a darabkákat.

Ennivaló bagázs. Jelenlétük nagyon feldobja a kertet, főleg azt a sarkot, ami olyan élettelen volt korábban, a virágok ellenére is.

Ma a piacon beszélgettem Daphne-val, adott hasznos tanácsokat megint. Beszélgetés közben szóba került, hogy siet, egy közeli farmra megy zöldségért. Ó, mehetnék én is? Persze, menjek, bemutat, a farmot idős házaspár vezeti, van egy hatalmas üvegházuk, ameddig szem ellát, ott terem zöldség, virág is. A kissé szűk behajtón autóztunk a házig, Marie és Paddy Fitzsimmons házáig, és máris ott voltunk az üvegház előtt. A farm szombatonként látogatható, a saját zöldség mellett külföldi zöldségeket is árulnak (khm), de még mindig jobb az elhelyezkedésük, mint a bray-i greengrocer-nek, aki mindjárt a főút mentén van, dől a kipufogógáz a zöldekre, itt pedig vidéki levegő, madárcsicser. Azonnal eldöntöttem, hogy ezután ide fogok járni, egy újabb dolog, amiért hálás lehetek Daphne-nak. A férjem és a piac/sütés után ő a legjobb dolog, ami megtörtént velem. Most is, azonnal úgy mutatott be, hogy én vagyok az a baker, akinek a tortáit már látták, bólogatott is a farmerfeleség és egy vevő – naná, valahányszor rendelt tőlem valamit, azt mindig mindenkinek megmutatja útban hazafelé, így a farmerfeleség azonnal emlékezett rá, hogy miket is csinálok én. Kifaggatott, milyen típusú tortákat gyártok, árulok-e máshol is, mint a piacon, és hamarosan két új ember tette el a telefonszámomat.

Jobb PR-manager nem is kell nekem, mint Daphne.

Az éppen jelenlévő idősebb fiukkal mindjárt kibeszéltük a holland zöldségeket, és kiderült, neki is volt szerencséje az éjjel kivilágított üvegházakhoz egy kompút végeztével Hollandiában.

* * *

A futár pénteken kora este szólt, hogy no, most ideugranának, a kompcég átrakta a kompjegyüket, sietnek, két perc, de beugranak, megfelel-e? Mijazhogy. Ide is találtak, csak kissé kínos volt, hogy amikor az ajtóból integettem feléjük, hogy ez a lakás az, jöjjenek csak, a srác rám meredt, s már messziről kiabálta, hogy elnézést kér a telefonban történt tegezésért, de olyan fiatalos hangom volt. Nos, akkor most már hivatalosan öreg vagyok, arcom és őszülő kefehajam alapján el lettem könyvelve már nem tegezhetőnek.

Íme, eljött az idő, amikor már nem néznek koromnál fiatalabbnak. Hüpp.

Korrekt átvétel-átadás történt, hétfőre ígérték a sütik célba jutását, gondolom, még Angliában, Németországban is begyűjtenek csomagokat. Öcsémnek gyorsan írtam, úton a szállítmány. Ha beválnak, kerül, amibe kerül, szeptemberben megint küldök egy csomagot, további sütikkel, legyen Halloween-ra, Karácsonyra minta. Tán még egy házikó is beleférne a csomagba, a gyerekeknek.

* * *

Voltunk Terenure-ban, Vintage Car kiállításon, ahol mindjárt megejtettük a találkozót Simon-nal, hozta V. kölcsönbe kapott LoudLink-jét. Már meg is rendelte magának ezt a magyar terméket, ami Böhömben is bevált (MP3-lejátszó). Rengeteg jópofa régi kocsit láttunk, sajnos, Aston nem nagyon volt, de néhány szép régi Jaguar azért feltűnt a színen. Csináltam pár fotót az érdekesebbjéről. Sajnos, Simon kisfia elég hamar levágott egy hisztit, menni sem akart, maradni sem akart, még mászkálhattunk volna, Simon-nak is lett volna hozzá kedve, de a gyerek elég nagy akadálynak bizonyult, semmi sem volt neki jó, kínosan mosolyogtunk, és hamar eljöttünk. Azért az éppen ott lévő Aran-szigeti fudge-gyártó pultjához odamentem (www.manofaranfudge.ie), és jól bevásároltam fugde-ból. V.-nek nagyon ízlettek, főleg a csokoládés.

Július 8.

Voltam bent a Tarte Tatin-ben, Kate nyaral, átadtam egy hiányzó invoice-t, a kedves hölgy megígérte, hogy Kate majd hívni fog. Én pedig, hogy remélem, majd szükség lesz sütikre, ó igen, felelte, they sell so well, és intett a kezével a pult felé, ahol – atyavilág! még ott árválkodott 4-5 csomag sütemény – az április végi szállításból.

„Sell well” - me arse. Nem esett jól a látvány a lelkemnek, de Kate eddigi hallgatásából sejthettem, hogy nem lesz itt nagy üzletelés. Sőt, alighanem semmilyen üzletelés sem lesz.

* * *

Hétfőn reggel a telefon ugrasztott ki az ágyból, mire felkaptam, letették, visszahívtam, angol szám volt. A futár „bocsizott” sűrűn, azért zavart, hogy az öcsém száma nem jó, de aztán rájött, a hiba „az ő készülékében van”, rossz SIM van a telefonjában, azóta már minden OK, bocs. Öcsém egy órával később írt, hogy sértetlenül megérkeztek a sütik, csak a gingerbread man keze repedt meg, de az lehetett attól is, hogy erősen nyomtam rá a csomagolóanyagot. Szóval, megérte az izgalom, most, hogy már kitapasztaltam az ügymenetet, használni fogom a szolgáltatást, ősszel.

Most éppen a weboldalam szövege felett izzadok, szerintem nagyon izzadtságszagúra és eredetieskedőre sikeredett, de majd meglátjuk. Botond vállalta a lektorálást, remélhetőleg az öklendezésre késztető aranyosságokat is kigyomlálja.

* * *

Körbenéztem a neten, és találtam egy másik emailcímet az adóhivatalnál, ahol lehet őket zaklatni a papírjaink miatt. Mivel V. a maga küldte emailre nem kapott választ, elküldtem én is, de már arról sem vagyok meggyőződve, hogy a jó helyre. Úgy értem, az adóhivatalok körzetesítve vannak, a mi papírjaink elvileg még a Dun Laoghaire/Rathgar körzetébe tartoznak, hiszen V. csak januárban jelentette be nekik a lakcímváltozást. De azóta sem írtak – mi van, ha közben átküldték az adatainkat a Wicklow megyeieknek? Oda tartoznánk? Mi van, ha rossz helyen kopogtatok? Lesz legalább egy jótét lélek, aki erről felvilágosít, és elirányít a megfelelő hivatalba, hogy végre lerendezhessük ezt a dolgot?

* * *

Egyre-másra a recesszió a téma a rádióban, tévében. Megugrott a munkanélküliek száma, sok elbocsátásról hallani, mindenhol összehúzzák a nadrágszíjat. A topikokon több magyar is írta, érezni a nehéz időszak közeledtét, bezárt a gyár, elbocsátottak x. számú kollégát, lapulnak, aggódnak. Egyik magyar hölgy tegnap 7 órán át állt sorba, intézni a munkanélküli segélyét (bezárt a gyár, ahol dolgozott). Tényleg az volt az aranykor, amikor mi jöttünk, amikor még volt munka, megfizethetőbb volt a bérelt lakás, a benzin, a közlekedés, nem volt annyira feltűnő a rasszizmus.

Futólag el is gondolkodtam rajta, okos dolog volt-e most vállalkozásba kezdeni, de többek szerint az emberek mindig áldozni fognak a születésnapjuk, az esküvőjük és gyermekeik megünneplésére. Úgy legyen!

Július 9.

Valami esőnek csak nagy jóindulattal nevezhető szitál az égből, érdekesen gyöngyözve a virágokon előforduló pókhálókat. Néha megerősödik, a szél fátyolszerűen hordja a tenger felől. Amikor kimentem fotózni, finom permetként belepte a bőröm, szinte kellemes volt, a hűvös idő ellenére. Határozottan őszies szagú a levegő, de sebaj, ezt a hangulatos, kissé szomorkás időjárást az év bármelyik szakában szeretem. Ilyet ígérnek egész hétvégére, sőt, Angliában rekord mennyiségű csapadékot jósolt ma reggel a levelibéka a tévében.

Megszültem a weboldal szövegét, most már csak azt kell kitalálni, milyen rendszerben legyek tálalva sütik, témakör szerint? Melyik milyen alkalomra jó? Vagy legyen egy ABC sorrend is, kis képekkel, vagy csak a nevek felsorolva, s rájuk kattintva feljönne a kép?

* * *

Hangos cinkék lepték el a kertet: kettő az etetőn szorgoskodik, kettő a növényeimet ellenőrzi, egy pedig a kankalin cserepe szélén egyensúlyozva próbál megküzdeni egy hatalmas molylepke-tetemmel, amelyet alighanem a bokraink között fogott.

Július 10.

Két rossz hír:

Kedden reggel meghalt Seamus Brennan, „our local TD”. Local, már amikor még Sandyford-ban laktunk. A konyhaszekrényre ragasztva van egy bizonyítvány, amely a Millennium alkalmából kapott kis fa sorszámát közli (minden család nevében ültettek egyet), rajta Mr. Brennan (nyomtatott) aláírása. Ennyi közöm van/volt hozzá, mégis megkönnyeztem a halálhírét. Számos leaflet-et, brosúrát kaptunk az irodájától, amikor még Közlekedésügyi Miniszter volt, értékeltem is nagyon, hogy képben tartják a népet, hogyan halad az M50-es építése. Sosem beszéltem vele, de egy alkalommal, választások előtt kis híján fellöktem vezetési órára menet, amikor egy bankból jött ki, éppen korteshadjáratot tartott. Az tűnt csak fel, hogy alacsony ember. A megemlékezések kiemelték, micsoda úriember volt, közvetlen, emberi és nem adta a nagyot.

Will miss him a bit.

http://www.independent.ie/national-news/former-minister-leaves-lasting-legacy-to-nation-1430522.html

A másik: eladó a Rock Cottage, az a csodaszép ház, ahol tavaly vendégeskedtünk, ahol a Max nevű birka van, aki keksz-rajongó (www.rockcottage.ie)! 2 millióért (vagy a körül, szemérmeskedik a hirdetés) vehető meg ez az álomszép helyen lévő, csodaszép ház, két cottage, tyúkház, legelők és állatok tartására alkalmas, bekerített mezők tartoznak hozzá. Vajon miért? Nem ment a biznisz? Beleunt? Mi lesz állatokkal? Azt hiszem, küldök neki egy köszönő mailt, jó volt ott, szép volt – vajon a jövendőbeli tulajdonos mit kezd vele?

Valamint hír még, hogy ma, a Parlamentben az egyik képviselő kerek-perec közölte: This country is a disgrace.

Hm.

Az esti hírekben pedig hazautazó lengyeleket, kivándorló íreket mutattak, akik Ausztráliában, Skandináviában keresik a boldogulást.

„Hard rain’s a-gonna fall...” De ez már annak kapcsán jutott eszembe, hogy érdekes fotókiállítás van a Botanic Gardens-ben, ezzel a címmel: ahol e dal a főszereplő: minden sorához egy-egy fotót készített a kiállító. Menni kell!

Július 13.

Mailemre válaszolt a Rock Cottage tulajdonosa: számítása szerint az eladási hercehurca még legalább 2 évig fog húzódni, már ha talál vevőt. Valamint tavaly októberben elhunyt Max, a kedvenc birkája.

* * *

Ma délben Trish-sel reggeliztünk, aztán mentünk volna mi a fenti kiállításra, de nem lett belőle semmi (naná, az én ötletem volt). A Botanikus kert weboldalát sehogy sem tudtam megnyitni, nem találtam infót a kiállításról.

Alig értünk oda – miközben a fejem majd’ szétment, hirtelen felmelegedés, tehát hajnalban dögös kis migrénre ébredtem, két ököl próbált a szememen át kinyomakodni -, már a tábla fogadott bennünket, hogy a kiállítás bizonytalan ideig zárva. Wha’? Odabent a néni elújságolta, hogy egy üreg tölgyfa rádőlt a kiállító helyiségre, és az megsérült, veszélyes, nem tudják, mikor lesz újra megnyitva. Felpanaszoltam a weboldalt, mire ő, hogy igen, várják az IT-s embereket, akik majd megnézik, mi lehet a hiba. Lehervadtam, így csak egy 3D-s fotókiállításra futotta a türelmünkből, főleg V.-éből. Ő már a mintaként kirakott képek láttán közölte, hogy erre a kiállításra majd Trish-sel jövök el. Elkeseredésemben inkább megvettem a könyvet, mert nem sok reményt láttam rá, hogy egyedül valaha is keresztül hajtok a belváros forgalmán.

Nem egy könnyű lapozgatnivaló, illetve lehet lapozgatni, de elég keserű ízt hagy az ember szájában. Íme, egy (működő) website a kiállításról: ww.hardrainproject.com.

Július 15.

Remélem, ma nem fog esni, ugyanis ma van az itteni Medárd-nap, St. Swithin-napja. Szép napos reggelre ébredtünk, erős szél fúj (jó), látóhatáron gyülekező felhőkkel (nem jó).

Mennyei Manna jóvoltából újabb érdekes blogot fedeztem fel, Pioneer Woman címmel. Érdekes. A fotók is nagyon jók. Gatyába kellene rázni a bloglistát. A weboldal frissítését tegnap elkezdtem, ma folytatom.

Reggel Darren azzal fogadott, hogy gratulál. Néztem rá, álmosan, csipásan, értetlenül: Mihez? Nem hallottam, kérdi, hogy a Dubliner Best of-jában Dublin legjobb csokoládétortája lett a kávézóé? Nézek rá, mi közöm is nekem már ehhez? „Hát a Te recepted, nem?” Makogtam valamit arról, hogy tulajdonképpen kié a recept, a Good Food magazinból való, mire ő: „Na de te hoztad ide, nem?” Ez jólesett, mármint, hogy erre emlékezett, és tudomásomra is hozza a hírt. Gratuláltam neki én is, mondván, azért azt valakinek meg is kell sütni, és mélyen hallgattam arról a fotóról, amit dühömben csináltam azokról a csoki tortákról, amiket sütött, s amelyek behorpadt, félig sült, megkeményedett tömbökként vártak egyik reggel. Úgy látszik, megemberelte magát.

Tegnap megjelent egy review a menupages-en, ami felpanaszolta a sütemények romló minőségét a kávézóban. Meg is állt bennem az ütő egy futó pillanatra (jelzi is az önbizalmamat, nem?), jaj, melyiket ették? De persze, kiderült, nem az enyémekkel volt baj. Phű.

Július 19.

A mai piac nem ment valami fényesen. 10 zacskó sütiből megmaradt kettő, a három tortából, amit szeletenként árulok, megmaradt egy teljes és néhány szelet a másik kettőből. Eh. A felfordított ananásztortát Willie boldogan elvitte, nagyon akart fizetni érte, de nem engedtem, majd kérek tőle valami növényt, aminek épp szezonja van. A többi szeleteket odaadtam a többieknek, többek között a kissé megkésve érkezi helyi munkáspárti képviselőnek, Lettie-nek, aki boldogan elfogadta, mondván, a gyerekei bármilyen sütire kaphatók, és érdeklődött, mit adjon cserébe. Az a híres mondás jutott eszembe, amit a Tanú c. filmből nyilván mindenki ismer, de Lettie aligha: „Egyszer majd kérni fogunk magától valamit”, hehe. Természetesen nem kértem semmit, örültem, hogy nem nekünk kell megenni, már amúgy is nagy pocakunk növelésére.

Daphne felajánlotta, hogy átnézi a weboldal angol szövegét, én pedig gratuláltam neki, hogy milyen trükkösen sikerült megint belopnia a piacot a „legjobb piac” kategóriában a Dubliner fent már említett „Best of 2008” számába. Mondta, hogy engem is megemlített a szerkesztőségnek – ismer ott valakit –, mire megnyugtattam, hogy ha majd lesz mit felmutatnom, a saját nevem alatt, akkor be fogok kerülni.

Wishful thinking.

Július 22.

Alighanem túlságosan sokféle dolgot gyártottam a kávézónak, én kis eager beaver. Elég nehezen esett le, hogy ez a helyzet. Jennie már többször telefonált, hogy exfőnököm nagy és habos tortákat szeretne inkább azok helyett, amiket a könyvemben bejelölt, hogy csináljak nekik, s amiket csináltam is nekik az elmúlt hetekben. Legyen minden „moist”. Csináltam NAGY és HABOS tortát, de a hab nem ízlett nekik, öntöttem kávét a kávétortára, hogy kellően moist legyen, de nem volt eléggé moist. Exfőnököm arra kért, süssem őket 5 perccel kevesebb ideig. Sóhajtottam valamit arról, hogy a félig sült torta nem egyenlő a moist tortával, de Jennie csak annyit felelt, ehhez ő nem ért. A gondosan összeállított „moist” tortákat tartalmazó listám szóba sem került. Kérdeztem, mire ez a nagy lelkesedés a moist torták iránt? Így derült ki, Jennie egy elejtett félmondatából, hogy azért legyen minden „moist”, hogy tovább eltartson, túl hamar kiszáradnak a felvágott torták.

Aha. Ez nem lep meg, a kávézó pultjait állandóan éri a meleg, ami a nyitott konyhából jön, és ha az ajtók nyitva vannak, a huzat is rásegít. De ezek szerint nem fogynak gyorsan, elvégre Darren is süt, lehet 5-6 féle torta a pulton, nem szabad nyomulnom, érjem be azokkal a rendelésekkel, amiket kértek. S azok feltűnően olyan termékek, mint pl. a gingerbread man, amik tartósak.

Jó. Ugyan ez eléggé lecsökkenti a bevételemet, de aggodalmaskodó nyafogásomra V. azt mondta, hogy ha nézek más helyek után is, akkor ez a visszaesés nem lesz probléma.

No, most már csak össze kellene szednem a bátorságomat, és elmenni helyekre.

Amúgy megint átmentem sóhajtozó, aggodalmaskodó üzemmódba, amire közölte, hogy nézzek már szét, hány igazán nagy problémánk volt az elmúlt 10 évben (3), miközben másoknak hány van, tető van a fejünk felett, enni van mit, munkánk (mondhatni hobbink!) van, megélünk, arról nem is szólva, hogy ő szeret, akkor miért is nyafogok?! Be kellett látnom, hogy igaza van, mit nyafogok, mit nekem magukra várató csekkek és viszonzatlan telefonhívások, szemetelő tömbtársak és recesszió - shut up, woman!

Valamint célzott rá, hogy a webnaplózást folytathatnám egy olyan blogon, amit magam is tudok kezelni, amihez nem kell arra várni, hogy ő a havi zengzeményeimet egy adagban felrakja, ami azon nyomban frissíthető, és teljességgel a magaménak érezhetem. Hm...

* * *

Át/elültettem néhány növényt. Többek között a növendék kora óta kis cserépben erőlködő fikuszt, amelynek őse még Mapetéktól maradt Feriékre, majd Feriék maguk mögött hagyták a csodás lótelepen, ahol dolgoztak és laktak. További sorsáról nem tudunk, mi csak a fikusz egyik gyermekét vállaltuk el, amikor még csak két levélkéje volt, és kezelhető méretűnek tűnt.

Mára már egy méteres, soklevelű kamasz lett belőle, egyre gyakrabban dőlt fel a kinőtt cserepével együtt. Odakint, sokféle madárdal kíséretében átültettem. Fura a hangulat nagyon: nyomott, párás a levegő, felhős, ugyanakkor a cinkék halk, egymásközti csevegése télies érzést biztosít, a távolban burukkoló gerle falusias, meleg nyári hangulatot kölcsönöz a kertnek, a vörösbegy hangos rikkantása a közeli szederbokorról egy régi sétát idéz, a varjak pedig vészt jósló rekedt kiabálással járulnak hozzá a hangulat ilyen furcsa keveredésének. Nyár van, és mégsem.

* * *

Megmásztuk a Bray Head-et! A közepén erős szívdobogás jött rám, le kellett ülnöm, nagyon edzetlen vagyok. Nem tartott sokáig, mindössze 197 méter magas, de igen meredeken kell menni felfelé. Fenyőerdőcskén, sülzanótosan kell átvágni, aztán a sziklák tövében kis kanyar, s máris ott áll az ember a tetején, lábai előtt csodás kilátással. Kár, hogy rajtunk kívül még egy külföldi diákcsoport is ott nyomult, hangosan, számosan.

A lefele sétát Greystones felé, egy erdei ösvényen át tettük meg, amely szelíden ereszkedett alá, legelők, lovak között. Délután, fürdés után pedig elmentünk kipróbálni a Café Bar Deli-t, ami a ciprusi vendéglő helyén nyílt. Nem rossz, de nem is különösen jó. Ami érdekes, hogy van Tokajiuk, fehérborként, és desszertborként is. Ittunk is belőle!

Július 25.

Ma reggel volt egy kis dekorálási meló a kávézóban, egy cifra „G” betát kellett 48 cupcake-re sikeríteni. A munka jól ment, de nagyobb büszkeséggel töltött el az, hogy hazafelé az M50-esen jöttem, igaz, kissé izzadó tenyérrel, a „Ride, Sally, ride” c. nóta (hehe) hangos kísérete mellett, sőt! Még előztem is, sőt, nem felejtettem el visszaváltani előzés előtt, hát egyszerűen fantasztikus vagyok – nem?

Uram elégedett volt, majd sietve elment munkába, mostanában húzós napjai vannak, vacsorázni éppen hogy hazaér. Akkor is hulla, és lelkes csevegéseimet, vagy nyafogásaimat általában belenyugvó arckifejezéssel és kissé ködös tekintettel hallgatja végig, annyira fáradt. De jön a hétvége, csokoládéfesztivál van, hurrá!

* * *

Tegnap észrevettem, hogy valami (madár?) letörte a japán juharom egyik ágacskáját, ami főleg azért baj, mert tele volt friss levelekkel. A klemátisz friss hajtásai elfeketedve, megtörve lógtak. Mi történhetett? Lecsippentettem őket, remélem, majd másik részen új hajtást hoznak. A húsvéti kaktuszról is „levált” egy darab, magától-e, vagy a cinkék ugráltak rajta, nem tudom. Néha akkora lendülettel érkeznek pl. az illatos muskátli ágaira, hogy beleleng az egész növény, mélyen meghajolnak az ágak.

Locsoltam tegnap este, mert régen esett, meleg napok sora köszöntött ránk. A madarak edényét is feltöltöttem, fürödhessenek. Az itteni Medárd-nap szerencsére eső nélkül telt el. Mára azonban már esőt ígértek, de néhány cseppen kívül még nem jött semmi jelentős nedvesség az égből. A saláták fejlődnek, az utolsó érett epret is leettem a növényről, és a futómuskátlit fel kellene kötözni már.

* * *

Sandra küldött egy mailt:

Hi Moni,

I saw this video in http://www.rte.ie/news/2007/0308/capitald_av.html?2227274,null,228

Is that you at 3:39 minutes? :)


cheers,

Sandra”

Haha, bizony én vagyok, az a felvillanó fej Fiona mögött. A hölgy, aki a műsort készítette, annyira lement bokaszintre, amikor velünk beszélt, hogy Rosie (akkor még ő volt a szakács) és én szimplán megtagadtuk a képernyőn való szereplést. Semmi close-up kérem szépen. A hölgy szívére vette a dolgot, teljes joggal, és jelentőségteljes „Thank you”-t vetett felénk távozáskor.

Július 27.

Olvastam az újságban, hogy meghalt Randy Pausch. Még tavaly együtt néztük végig V.-vel az előadását. Ami egyszerre volt megható, torokszorító, felemelő, stb. Most, nagy webvándorlásomban egy sütős weboldalon ezt a bejegyzést találtam. Milyen szép megemlékezés.

http://dozenflours.com/2008/07/randys-oatmeal-cookie-tribute.html

* * *

A napraforgó nem volt jó ötlet a madaraknak. Rengeteget kiszórnak, az üres héjakat hordja a szél, a telieket szerencsére feleszik a többiek, de a cinkék igen szemetesen esznek! Jelenleg öt madár viritykol itt, az etetőn kettő, a földön egy vörösbegy, szedegeti a magokat, és a sorára vár egy a muskátli ágon (ami alatt a szaporodó kakafoltokat szerencsére elmosta az éjszakai nagy eső). Az erős eső összetört néhány muskátli fejet, földig hajoltatta a salátákat, ás telehordta a kertet a futómuskátli vérpiros szirmaival. Szegény, nagyon ramatyul néz ki, fel kellene kötöznöm, mert lassan már nem bírja el saját súlyát.

Akárcsak az orchidea, amelyik rendületlenül virágzik, most már több mint egy éve folyamatosan. Most 12 virág van rajta, és a szárak végén már ott a következő hajtás. Szeret itt lakni!

Július 30.

V. ajánlotta pár hete, hogy nézzek egy blogos oldalt, és mondjuk, a blogspot.com-on folytassam a webnaplózást. Így hamarabb frissül a „webnapló”, nem kell rá hagyatkoznom, a feltöltést illetően, rakhatok rá fotókat, és így külön lenne a weboldaltól. No, majd most ennek utánanézek, jön a hosszú hétvége, nem sütök hétfőn. Aztán majd idelinkelem, hogyha sikerül valamilyen blogszerűséget kialakítanom magamnak.

* * *

Dr. Brien-nél tett soron következő látogatásom meglepő eredménnyel járt: vérnyomásmérés közben kérdezte, hol dolgozom (elfelejtette, hogy a magam ura lettem), és amikor meséltem, mivel keresem a megélhetést, felcsillant a szeme, s kivitt a recepcióshoz (aki a felesége is egyben), s mindjárt rendeltek tőlem egy csoki tortát a hölgy papájának 70. születésnapjára. Majd szeptemberben, a születésnap előtt felhívnak megint, és megbeszéljük a részleteket. Meséltem, hogy a recept a legjobb csoki torta kitüntető címet kapta Dublinban. Muszáj volt megemlítenem....

Aggasztóbb, hogy kérdezte, hogy fit vagyok-e. Mondtam, nem, „I am fat, haha”. De most nem nevetett, s közölte, hogy túl szapora a pulzusom, alkalmasint mérjem, mennyit üt percenként. 70 lenne az ideális. Hm. Nekem 110. Megmért, közösen megállapítottuk, hogy a túlsúlyom, köszöni szépen, megvan, de nem híztam. Az állómunkához pedig vegyek szorító zoknit, a visszereket elkerülendő. S azt is mondta, ha bármikor vércukrot, koleszterinszintet akarnék méretni, csak szóljak ám.

Ezt most vegyem fenyegetésnek?

* * *

Itt-ott felbukkanunk a weben. Szólhattak volna:

http://wmh.hu/utazas
http://www.irishfeet.hu/receptek/h_index.html

Július 31.

Mostantól itt keressetek: www.kisrumpf.blogspot.com

Következő írás