Írországi információk és élmények - magyarul

Andi és Zoli utazása

Az egész utazás a nagyon kedvezményes repülőjegyekkel kezdődött. Folyamatosan figyeltük az www.aerlingus.com-ot, és másfél hónappal az út előtt rábukkantunk egy ötezer forintos jegyárra Budapest és Dublin között. Azonnal lefoglaltunk kettőt oda, és kettőt vissza. Pár nappal később ugyanebben az időszakban a légitársaság a többszörösére emelte az árat. Az illetékkel együtt így azonban alig került az egész 37 ezer forintnál többe kettőnknek.

Na, innentől kezdve biztossá vált, hogy megyünk, és már azt is tudtuk, mikor. Május közepén szerdától szerdáig. Az előkészületek közé tartozott, hogy gondoskodni akartunk a szállásról, és az autóbérlésről. Az áruk miatt csakis a Bed & Breakfast típusú szobák jöhettek számításba. Találtunk is néhány idevonatkozó honlapot az Interneten. A leghasznosabbnak a www.townandcountry.ie bizonyult, de érdemes még felkeresni a www.discoverireland.com-ot is.

Az utazást a szűkös egy hét miatt csupán Írország déli részére korlátoztuk. Egy útikönyvből kitaláltuk, hogy milyen nevezetességeket szeretnénk megnézni, és ezekhez kerestünk B&B-ket a közelben. Az említett honlapon keresztül gyakorlatilag minden elintézhető, de szállásonként négy eurót pluszban felszámítanak. Ami kellett hozzá, az egy dombornyomású bankkártya, és másnapra már le is vették a pénzt a számláról. Három szállást itt foglaltunk le. Időközben rájöttünk, hogy érdemes közvetlenül is rákeresni az adott B&B nevére, így megkímélhetjük magunkat a jutalékok költségeitől. Ezeknél a helyszínen fizettünk. Az interneten, mint az utólag kiderült, a házakat mindig a legszebb oldaláról mutatják be, holott a valóságban elég nagy a szórás az egyes B&B-k között.

Az első, második és az utolsó éjszakát a Botanic View-ban töltöttük, Drumcondra kerület, Dublin. (www.botanicview.com 36 euro/fő/éj) Óriási előnye, hogy viszonylag közel van a repülőtérhez. Egy bűnözőfejű taxis borravalóval együtt 25 euróért vitt el a bejárati ajtóig. Sajnos közvetlen buszjárat nincs idáig. A házinéni szívélyesen fogadott, és látszólag nem bánkódott a késő esti, ottani idő szerint fél tizenegyes érkezés miatt. A szobák viszonylag jól néznek ki, de a falak elég vékonyak. A reggeli bőséges volt, és finom. Annyit rólunk, hogy mindenhol vegetáriánus menüt kértünk, ami valószínűleg nem kis fejtörést okozott a full Irish breakfast felszolgálásához szokott vendéglátóknak. Ennek ellenére némelyikük fantasztikusan jóízű reggelivel kínált minket. Itt is ebben volt részünk. Első programunk az arborétumba vezetett. Ezeket külföldön járva mindenhol megnézzük. Májusban majdnem minden virágzott, egyszerűen fantasztikus volt. Ráadásul ingyenes a belépés. Nemhiába, gazdag város lehet ez a Dublin. A fővárosban amúgy lejártuk a lábunkat, és meg kell, hogy jegyezzem, igazán megrendítően szép dolgokat nem láttunk. Nagyon hangulatos az egész, de ennyi. Szállásunkhoz viszonylag közel volt a Budget nevű autókölcsönző, ahol Dublin nevezetességeinek megtekintése után felvettük az autót.

Most néhány szót az autóbérlésről. Utólag nagyon-nagyon hasznosnak bizonyult, hogy előre gondoltunk erre. Az út előtt bementünk a legkedvezőbb áron kínálók közé tartozó Budget RentaCar budapesti irodájába, és lefoglaltunk egy economy kategóriába tartozó kocsit, ami egy háromajtós, kézi váltós Ford Fiestának vagy Opel Corsának felelt meg. Dublinban mindezek ellenére alaposan meglepődtünk. Az ír fővárosbeli iroda egy kb. 10 négyzetméteres helyiség volt. Már az első pillanatban feltűnt, hogy a három alkalmazott egyike sem erőltetett magára még egy félmosolyt sem. Egy szőke, kerek arcú lányhoz kerültünk, aki pillanatok alatt ideges lett, mikor nem értettük meg egyből minden szavát. Kötöttünk nála egy extra biztosítást, így nem volt szükség a minimum kétszázezer forintos letétre. Csupán alig húszezer forintnak megfelelő eurót foglaltak le a hitelkártyán, ami azt a benzinpénzt fedezte volna, ha üres tankkal visszük vissza a kocsit. Az ügyintézésnél a lány még egyszer megkérdezte: „Economy cathegory?” „Yes!” – válaszoltuk. Kiállította a papírokat, majd átadta a kulcsot, és mondta: a Ford Focus kint áll a buszsávban az utcán. Igazán meglepődtünk, mivel ez egy másfélszer akkora autó, mint amire számítottunk. Nekünk otthon egy Yaris-unk van, és a párom soha nem vezetett Focust azelőtt. Most itt volt az alkalom, és ezt a baloldalon tehette meg. Valószínűleg kiadták valakinek korábban a kisautókat, így csak ez maradt. Ha nem foglaljuk le előre, ki tudja, mennyibe kerül ez nekünk, így viszont csak economy árat számítottak fel. Ja, és a négyajtós Ford bejáratós volt, mindössze két kilométert futott előtte. Mi viszont 1500-at raktunk bele öt nap alatt. Új autó illatát jó volt szagolgatni. A kocsi valóban a kétszer kétsávos, nagyon forgalmas Drumcondra út buszsávjában állt, így nem sok idő maradt az ismerkedésre. Beszállás, indulás, eltévedés, izgalom. Fél óra kellett ahhoz, hogy a Botanic View-hoz érjünk, ami alig néhány utcával arrébb található. Amúgy piszkosul drága a parkolás a városban, a belvárosban 3 euró, míg itt a külső kerületben is óránként 2 eurót kóstál. A következő nap bepakoltuk bőröndjeinket a hatalmas csomagtartóba, és nyakunkba vettük a fél országot. Első állomás: Powerscourt. (www.powerscourt.ie) A park egyszerűen lenyűgöző, centiméteres fű mindenhol, japánkert, virágok, ösvények stb. Majd irány Glendalough, Írország leghangulatosabb középkori remetesége. Az útikönyvnek igaza volt. A hely valóban nagyon szép, bár, ha valaki az egészet be akarja járni, körülbelül öt kilométert kell gyalog megtennie. Egy vérbeli turistának ez azonban meg sem kottyan. Megközelítése azonban érdekesre sikerült. A kocsiban ülve térképpel a kézben egy ún. katonai útra (A Wicklow-hegységen átvezető, ún. „Military Road”, az angolok építették ittlétük idején – a szerk.) keveredtünk, ami legalább ötven kilométeren keresztül tartott. Teljesen néptelen volt, semmi fa, csak azok a sárgavirágú tüskés bokrok (sülzanót - sárga, kúkuszillatú virágú, könnyen felismerhető cserje) mindenütt. Az eső is eleredt. Elképesztő hangulata volt az útnak.

A második szállásunk a Carmel House B&B volt, Glendaolough mellett, Wicklow megyében. (30 euro/fő/éj) A nehezen megtalálható, ám viszonylag modern, útszéli ház tulajdonosa olyan örömmel fogadott minket, hogy még mi is meglepődtünk. A belső tereket nem igazán a mi ízlésünknek megfelelően rendezték be, de elképesztően hangulatosra sikerült. A szobákban Tiffany lámpák mindenhol, a tapéta és a padlószőnyeg zöld árnyalataikkal ízlésesen egészítik ki egymást. A fürdőszoba is nagyon kellemes benyomást keltett. A reggeli másnap szintén pazarul sikerült. A hölgynek indulás előtt készpénzben fizettünk. A helyet csak ajánlani tudjuk mindenkinek.

A szállást elhagyva keresztülmentünk Hollywood falun. Kíváncsi volnék, vajon ez az eredeti? Russborough House következett. A magángyűjtemény csalódást jelentett számunkra. Elég gáz, hogy mióta kirabolták a házat, azóta festmények híján a falak teljesen csupaszok. Pontosabban foltosak, mert ott a tapéta színe élénkebb maradt. Hát ez a része elég siralmas volt. Utólag inkább kihagytuk volna. (A legtöbb festmény azóta átkerült a National Gallery-be – a szerk.)

Harmadik szállásunk Cashel-től nem messze egy farmházban, a Caron House B&B-ben volt Tipperary megyében. (30 euro/fő/éj) Délután a városban megnéztük a romokban heverő, tetőzet nélküli, egykori királyi várat, ahol cudar jégeső kapott el minket. Éppen egy védett helyen vártuk a zivatar elmúltát, amikor odafutott két srác, és az egyik azt mondta a másiknak: „Na, itt még sz..abb!” Nem túlságosan közlékeny magyarok voltak, akik Dublinból autóztak ide fotózgatni. Mi hamar visszamentünk a szállásra. A B&B-nek fantasztikus kisugárzása volt. A ház körül tehenek, a házban festmények a családról, vadász relikviák, a szoba pazar. 2003-ban egy magazin a legjobbnak ítélte az országban. Érthetőnek tűnt a döntés. Utunk során kétség kívül ez volt a legszebb, nagyon ajánlható bárkinek, csillagos ötös.

Sürgetett az idő, így Cork-on csak áthajtottunk. Kocsiban ülve néztük meg a várost. Mizen Head volt az eredeti célunk. A sziget legdélnyugatibb pontjáig igen keskeny utak vittek el. Itt már a megszokott zivatar és egy lezárt gyaloghíd várta a látogatót, így sajnos a kilátóig nem jutottunk el. Azért jó volt. Sok helyen olvastuk, hogy a hegyi keskeny utakat egész birkacsordák képesek elállni. Nekünk csak egy birka jutott. Türelmesen megvártuk, hogy eloldalogjon.

Negyedik szállásunk a Cluáib Mór House volt, Tralee városban, Kerry megyében. (31 euro/fő/éj) Ez már Nyugat-Írország, közvetlenül a Dingle félsziget mellett. Tralee-t ma már kihagynánk. Máshol nem láttunk ennyi hangoskodó embert kijönni a pub-okból, igaz, szombat este volt. A legszebb vendégház után a legrosszabb következett, ráadásul alig találtuk meg a városban. Túlzás nélkül ócska volt belül. A minimális méretű szoba közepét 120 centiméter széles, alaposan leharcolt francia ágy foglalta el. Az akasztós szekrény röhejesen ferdén szomorkodott a sarokban. Vele szemben egy gyerekméretű szék állt a fal mellett. Nagyobb méretűnek egyszerűen nem volt több hely. A fürdőszobáról meg csak annyit, hogy fogmosásnál ki kellett nyitni az ajtót, hogy elférjünk abban a lyukban. Reggel hamar elköszöntünk a morcos házigazdától, és elhúztuk a csíkot. Csak kettes alát érdemel.

A Dingle félsziget nagyon hangulatos. A félsziget legvégén alig láttunk fákat, az itt élőknek folyamatos széllel kell megküzdeniük nap, mint nap. Az arcokon látszott a kemény élet. Továbbmentük. Útba ejtettük a Bunratty Kastélyt. Hááát, szép-szép, de legyünk őszinték, a szentendrei Skanzen mutatósabb. Legalább arra legyünk mi büszkék.

Ötödik szállásunk Nellie Dee’s B&B volt Doolin Village-ben, néhány kilométerre a Moher sziklától. (32 euro/fő/éj) A láthatóan frissen épült ház szobáit barátságos, skandináv stílusban rendezték be. A vendéglátók alaposságát jól jellemzi, hogy a székek lábai alá filcet raktak, hogy finoman csússzanak a hajópadlókon. Negatívum volt azonban, hogy dübörgésnek tűnt mások közlekedése a szoba melletti lépcsőn, és tisztán hallottuk a többi vendég beszélgetését, még a folyosó szemközti szobáiból is. Emellett a fürdőszoba derékmagasságban kezdődő ablaka az utcára nyílt, és nem volt rajta redőny. Kénytelenek voltunk egy törülközővel letakarni az egészet. A reggeli azonban nagyon finom volt. Szakítva a hagyományokkal, lekváros pirítóst kértünk, joghurtos mézes gyümölcssalátával. Elképesztően jólesett elfogyasztani, miközben a hátunk mögött hangosan krákogó amerikaiak küzdöttek a paradicsomos babbal és a hurkákkal. Ez a B&B is a barátságosabbak közé tartozott, egy négyest mindenképpen kaphat.

Reggel a Moher szikláknál párás idő fogadott. Benéztünk a shop-ba, de hamar végeztünk. Útban Dublin felé átmentünk azon a kőfennsíkon, amit az írek Burren-nek hívnak. Itt is elkattintottunk néhányszor a fényképezőgépet, de el kell, hogy mondjam, nem ezek lettek a legjobbak. Amúgy a birkák és a kőkerítések országában sok hangulatos képet készítettünk, egyszerűen jók a fények és szép a táj.

Kétszáz kilométer autózás után az utolsó estét ismét Dublinban töltöttük a Botanic View-ban. Ezúttal az étkező feletti első emeleti szobát kaptuk, és egészen este 11-ig hallgattuk valami helybeli monoton szövegelését köszönhetően a papírvékony falaknak. Ráadásul nem értettünk belőle semmit.
Visszavittük az autót a Budget-hez. Mivel közvetlenül előtte tankoltuk, a hitelkártyán feloldották a lefoglalt összeget. A mosoly ezúttal is elmaradt. Mi viszont utólag jót derültünk azon, hogy míg a papírmunkát intéztük az irodában, addig megjelent egy lopóautó a buszsávban leállított Focus körül, és az egyik alkalmazottnak ki kellett rohannia, intézkedni.

Az egy hét összegzéseként elmondhatjuk, Dél-Írország legszebb helyeit láttuk. Tele vagyunk tapasztalatokkal, és alig várjuk, hogy egy újabb hetet töltsünk el, ezúttal észak felé véve az irányt.