Írországi információk és élmények - magyarul |
|
|
Beszámoló (Giant’s Causeway, Inishowen-félsziget, Derryveagh-hegység, Donegal, Slieve League) Párommal mindketten szállodában dolgozunk, és a heti két szabadnapot csak a legritkább esetben sikerül úgy megkapni, sokszor kérések ellenére is, hogy együtt tudjunk lenni. Én éjszakai portás vagyok egy belvárosi szállodában, most is csak úgy sikerült megoldani, hogy reggel 7-kor végeztem a munkában, 8-kor indultunk Észak-Írország és Írország északi részének (Donegal) felfedezésére, másnap estére kellett visszaérni. 1. nap Az első napra Giant`s Causeway, Carrick-a-Rede, Inishowen-fsz. volt betervezve, szálláskereséssel persze. Dublinból a kb. 200 mérföld utunk teljesen sima volt (kivéve az egyik ház falán lévő Ulster feliratot angol zászlóval - ezen kissé meglepődtem, de hát a UK- ben vagyunk ugye?) a Giant`s Causeway-ig, eső, napsütés, eső napsütés, majd a kettő vegyesen, gyönyörű szivárvánnyal persze. Az első meglepetés az volt hogy a parkolóban le is gombolták az 5Ł-ot, kicsit sokalltam a Cliffs of Moher 4 €-s ára után. A parkolóból egy kb. 800 m-es út vezet le a sziklákhoz, a lustábbakat persze egy busz szállítja le. Morgolódás: Nem igaz, hogy valaki eljön ide, és ezt a kis távot, nem tudja lesétálni, persze idősek és mozgássérültek esetében a dolog érthető. A sziklák már kb. 200 m-ről is lenyűgöző látványt nyújtanak, egészen közelről pedig fantasztikus élmény belegondolni egy hatszögön állva, hogy milyen anyag is ez valójában, hogy a tenger nem tudja elmosni (azzal a pár kacsával együtt, amelyek a méteres hullámok között lavíroztak). Pár turista lézengett csak lent, február ugye még nem egy turistaszezon, és jó szokásunkkal (Cliffs of Moher) ellentétben nem találkoztunk magyar turistával. Fentről a parkolóból indul egy másik út is, ahol körbe lehet menni az öböl fölött a hegygerincen, és a magasból is meg lehet szemlélni azt a kb. 30- 40 ezer bazalt hatszöget. Idő hiányában ezt nem vállaltuk be. Ezután elindultunk a Carrick-a-Rede függőhídhoz (kb. 10 km a Giant`s Causeway-től), ahol előzetes tervek, és baráti tapasztalatok alapján csak én keltem volna át, de odaérkezéskor jött a szomorú kiábrándulás: csak március közepén nyit. Kapu és biztonsági őr vigyázta. Ezután indulás az Inishowen félszigetre. Továbbindulásunk után persze párom elaludt, így az ébren tartó kommunikáció is megszűnt, ilyenkor már tapasztalatból a lehúzott ablak, cigi, Red Bull kombináció szokott segíteni. Persze eljön mindig a pillanat, amikor ez sem segít, de hát menni kellett, tehát még több Red Bull, még több cigi, de túléltük a holtpontot. Ilyenkor az embernek van ideje gondolkodni dolgokon, nekem például az jutott eszembe, hogy korábbi tapasztalatokból kiindulva a Red Bull-nak rám nincs semmi stimulatív hatása, és eszembe jutott, hogy meg zsenge fiatalkoromban friss jogsival elmentünk szórakozni, én voltam a sofőr, és nagyon fáradt voltam, 4 Red Bull elfogyasztása után simán nekiálltam számháborúzni a homlokom eltakarásával az asztalon. Már akkor is szerettem, mert olyan íze van, mint a Gabi fogkrémnek, lehet hogy pont azért. Szerintem nincs olyan gyerek, aki a tiltás ellenére ne kóstolta volna meg fogkefe nélkül... Szóval Derry előtt meg megálltunk egy kis kaját venni egy kútnál, és párom navigált tovább, Derry-ben persze eltévedtünk, de egy kb. 10 km-es szakasszal sikerült visszatérni a tervezett úthoz. Inishowen esetében a terv az volt, hogy először megnézzük a félsziget keleti oldalát a csúcsig, majd a nyugati oldalon lévő Malin Head lesz a célpont, továbbiakban szálláskeresés. A keleti oldal nagyon szép, majdnem végig átlátni Lough Foyle öböl túlpartjára, a sziget ezen végében (Inishowen Head) van egy gyönyörű szép strand, ilyen helyeken mindig azt mondom, hogy addig akarok menni, ahol vége van az útnak, ez ebben az esetben azért nem sikerült, mert az utolsó lakott települést elhagyva, felmegy az út a dombra, és végül visszafordul a faluba. A keleti oldalon lévő „csücsökben”, Moville után kanyarodtunk el Malin irányába, az eső már szüntelenül szakadt. Írországra mindig azt mondják egy évben 300 napon esik az eső, Donegal-ra szerintem ez úgy igaz, hogy 360 napot. Malin után kb. 16-18 km-re van a csúcs: Malin Head, a sziget legészakibb pontja. Beérve Malin-ba, mar majdnem teljesen sötét volt, párom már mindenképpen szállást szeretett volna keresni, én mondtam, menjünk ki a Head-hez. Malin Head-et csak kb. 17:40-re sikerült elérni (febr. 16. szerda este), köd, szakadó eső kíséretében, szóval majdnem töksötét volt. A terv itt is az volt, hogy addig megyünk, ahonnan már nem megy tovább út. Volt egy parkoló a tetőn, ahonnan még mindig ment az út, innen kb. még egy 1 km-t tudtunk menni. Az út végén volt egy rom (bástya talán?), az autót leállítva, majdnem teljesen sötétben lesétáltunk. Kb. 100m lefele séta után, mondtam páromnak, visszamegyek bezárni a kocsit - szegény már így is full para volt, kérdezte, hogy nincs-e olyan érzésem hogy van itt valaki rajtunk kívül, mondom, dehogynem itt van az IRA túszejtő "részlegének" a bázisa. Mentünk amíg a sziklák engedték, továbbra is szakadó eső, köd, majdnem töksötét, sziklákra felcsapódó tenger morajlással kísérve, szóval horrorisztikus volt. Kis kompakt digitálist próbáltam nyúzni, de nem sikerült értékelhető képet készíteni. Visszaérve a kocsihoz, újabb poén részemről: "A filmekben ilyenkor nem szoktak indulni az autók" - de indult. Ezután jött még természetesen kb. 18:30-tól a szálláskeresési procedúra. Visszaérve Malinba, a város egyetlen szállodájába mentünk, ahol nem volt szabad szoba, szóval kértem B&B telefonszámokat a környékről. A szállodát elhagyva természetesen hamar sikerült rájönni, hogy kb. 25 km-es körzetben nincs térerő, szóval visszafáradtunk, mondtuk a porternek, hívd fel lécci, lécci, lécci. Elmentünk egy B&B-be, de nem tetszett. A háziúr mondta, hogy a szoba nemdohányzó. Mondtam, oké, akkor majd lejövök az ajtó elé. Erre mondta, hogy nem szeretné, ha nagyon mászkálnánk. Én meg erre azt mondtam, hogy ha már nagy ritkán sikerül elmenni kirándulni, meg kifizetek 60 €-t egy dupla ágyért, meg egy meleg zuhanyért reggelivel, nehogy má kordába szorítsanak. Szóval vissza a szállodába, azzal a szöveggel, hogy „It was very nice, but we’d prefer a hotel room, so could you please tell us where are the other hotels in the village?” persze úgy, hogy a porter barátai voltak. Ilyenkor szokott eszembe jutni középiskolás poénunk, hogy mi a különbség Fehérvar (kb. 110e lakos) és Magyaralmás (1,5e lakos) között. Fehérváron is ismer mindenki mindenkit, de Almáson meg mindenki mindenkinek rokona is! Közben tájékoztattak bennünket, hogy Ballyliffin-ben van a legközelebbi szálloda, kb. 20km. Szakadó esőben, ronggyá ázva, fázva, holtfáradtan érkeztünk meg a szállodába, ahol a recepción szerintem meglepően alacsony árat mondtak egy dupla szobáért, reggelivel 65 €-t. Le is mentünk a szálloda bárjába egyből, az egész napi Red Bull fogyasztás után bátorkodtam egy dupla Bushmills-t Guinness-szel, kedvesem is fogyasztott egy vodkajuice-t, kérdeztem, kell-e fizetni, vagy majd a kajával együtt, mondtak hogy majd a végén. A kaja mennyei volt, első élmény volt Írországban, hogy volt íze a kajának, és még finom is volt. (Otthoni főzéseket leszámítva). A meglepetés az volt, amikor hozták a számlát, az italfogyasztást egyszerűen elfelejtették feltüntetni, és az összeadás is hibás volt a javunkra. (10.95 + 12.95 = 13.9 €) mondja is a csaj, hogy mennyi, teljesen tisztán érthetően. Visszakérdezek, hogy mennyi, erre ránéz a papírra, megint ugyanazt mondja, gondoltam, ha nektek jó így, akkor nekem is, adtam egy húszast kísérve egy "keep the change"-el, először nem akarta elfogadni, majd nem győzött hálálkodni, főleg hogy még a kaját is megdicsértük a dublini szállodai felhozatallal összehasonlítva. 2. nap. Utunk Ballyliffin elhagyásával folytatódott, Letterkenny után a Derryveagh hegységen keresztülhajtva a Slieve League volt betervezve, plusz a hazaút, kb. 200 mérföld. A Derryveagh-hegység gyönyörű, sikerült megtekinteni a kvarcitkúpot is, felhőkkel borítva. Déja vu érzés az úton a Cliffs of Moher után nem volt, amikor is a kétirányú forgalomra teljesen alkalmatlan úton, amikor még lehet kb. 50km/ora sebességgel haladni, de a szembejövő már lehúzódva is alig fér el, kedves útitársam megszólalt, hogy mindjárt jön szembe egy Scania. Kétforintos a kérdés. Mi jött szembe ezután kb. 1 perc múlva? Megoldottuk. A donegali tájban, és a Gaeltacht vidékeken tovább gyönyörködve, megálltunk egy benzinkútnál. Az utak minőségét tovább jellemezve egy kb. 5 éves forma kisgyerek hányt a benzinkút bejárata elé, miközben édesanyja épp a WC kulcsot kérte el bent a kutastól. Carrick-ban balra fordultunk Teelin felé, ahol kb. 3km után volt egy elágazás balra 2 táblával (Bunglas - The Cliffs, a másikon a Slieve League felirat volt látható), elfordultunk, kb. 1 km után elágazás megint Bunglass balra, Slieve League egyenesen, itt balra mentünk, majd nemsokára egy lánccal lezárt kapuba ütköztünk, oldalt szögesdróttal körülvéve vélhetően a gyalogos bejutást is megakadályozandó. Ez pontosan a "Welcome to Bunglas" tábla előtt volt. Nem lehettünk messze a céltól. Visszafordulás után visszamentünk Teelin-be, ezután a kikötőbe mentünk, ahol a halászok nem tudtak segíteni. Ezért bementem a lazacfeldolgozóba, és egy helyi srác azt mondta, hogy menjek vissza, vegyem le a láncot a kapuról (mondtam, hogy ezt nem akarom megkockáztatni...), de mondta hogy a másik út (mármint a Slieve League tábla felé vezető) is jó kocsival...: persze a táblán egy gyalogos ember volt túrabottal.... Ezt választottuk, mentem is egy darabig aszfaltos, utána kavicsos úton, majd félreállítottam az autót annál a pontnál, ahol már tényleg nagyon sajnáltam szegénykét, és gyalogosan folytattuk az utunkat felfele. (A srác által emlegetett, az út bal oldalán lévő nagy parkolót természetesen további utunk során sem tálaltuk....). A további kb. 2,5 km-es gyalogos utunk során az út egyre rosszabb lett, utána már útnak sem nagyon lehetett nevezni, ezután mar ösvénynek sem nagyon, és nem teljesen az óriási szikladarabokkal borított hegytető irányába vezetett. Szóval elkezdődött a hegymászás farmerban, a birkák között (meg egy vadnyulat láttunk, amelyre heves KAJA!!! kitöréssel reagáltam), amit sajnos egyrészt idő, másrészt túrafelszerelés, harmadrészt megfelelő kondíció hiányában nem sikerült befejezni, továbbá a Malin Head után nem akartunk meg egy horror élményt megkockáztatni a sötétben, így maradt a 2,5 km gyaloglás vissza. Utólag Moni és a Lonely Planet segítségével sikerült kideríteni, hogy a kapuról el kellett volna távolítani a láncot, de azért annyira nem vagyunk elkeseredve, mert eldöntöttük, hogy ide - ha a fene fenét eszik is - visszajövünk, persze lehet hogy megkockáztatjuk a One Man`s Path- t, aminek veszélyéről elég sok legenda kering, de aztán lehet, hogy az első veszélyesebb ponttól teli gatyával szaladunk vissza... A Dublinba visszavezető út teljesen simán telt, egy - szerintem jogsi nélküli - ír vezetőt leszámítva, aki majdnem tett róla, hogy ne kelljen munkába menni másnap. Ilyenkor azért nem hátrány ebben a környezetben és vezetési kultúrában, ha az embernek van egy kis vezetési tapasztalata.... Minden jót! Balázs Zoltán | |