Írországi információk és élmények - magyarul |
|
|
Powerscourt Waterfall — túra Egy pénteki délelőttön indultunk el az útikönyvekben is szereplő vízeséshez. Megszívlelendő tanács, hogy az oda látogatni szándékozó inkább vasárnapi napon látogasson el erre a csodálatos helyre. Az O'Connell Street közeléből induló 44-es jelű busszal kell elmenni a végállomásig, ami nem más, mint egy Enniskerry nevű kis falu. Mi is itt szálltunk le a buszról. Szomorúan konstatáltuk, hogy a végállomásról van közvetlen járat a vízeséshez, de csak vasárnap! A tarifa nem volt kiírva, de azt észrevettük, hogy a Dublinból érkező buszhoz van igazítva. Sejtésünk szerint a helyi járat valamilyen maszek vállalkozásnak a kezdeményezése lehetett. Egyébként már első Dublinba vezető utunkkor vettünk egy ún. "7 days Rambler-t" (Jelenleg 16.50 Euro-ba kerül), melynek segítségével nem kellett semmilyen egyéb díjat fizetnünk a nagyobb távolság miatt. Egy tájékoztató jellegű tábla jelezte, hogy a vízesés 7 km-re található a falutól. Párommal elhatároztuk, hogy nekivágunk az útnak gyalogosan, majd útközben lelkesen stoppolunk, hátha felvesz minket valaki. Ez a reményünk teljesen szertefoszlott. Ugyan rengeteg dublini és más rendszámú autó húzott el mellettünk, egyik sem állt meg. Talán nem is baj. Az út sokkal élvezhetőbb volt, így gyalogosan. Szerencsére napos időt fogtunk ki, így gyönyörködhettünk a tájban. Az erdőből kiérve az út mellett a földek fel voltak parcellázva, egymástól nem kerítésekkel elválasztva, hanem sövénnyel. A domboldalakon szabadon legelésztek bárányok, kecskék és lovak. Cseperedő kecskegidák ugráltak, vagy anyjuk emlőjén csüngtek. A völgybe letekintve, illetve a szemben lévő domboldalra átnézve végig zöldellő füvet lát az ember, és a békésen legelésző állatok alakjait lehet kivenni. Az utak mellett madarak énekei kísérik az arra járót, és gyakran kell a lábunk elé nézve kis vízfolyásokat átlépni. Ilyenkor az ember teljesen a természet részének érzi magát. Közel 2 órás gyaloglás után megérkeztünk. Legalábbis azt hittük. A bejáratnál természetesen fizetni kell. Felnőttnek fejenként 3,5 Euro-t, mivel nekünk volt nemzetközi diákigazolványunk (ISIC), így 50 centet elengedtek. Kérdésünkre az ott dolgozó hölgy elmondta, hogy a park bejáratától még 1 mérföld a vízesés. Rövid tanácskozás után belevágtunk. Végül egy kicsit fáradtan, de megérkeztünk. A vízesés nagyon szép volt. Egészen közel mentem ahhoz a ponthoz köveken keresztül, ahol a magasból lezubog a víz. Az arcomon éreztem a vízpárát. Ilyenkor érzi az ember igazán kicsinek magát. Közvetlenül a vízesés mellett egy nagyon ötletes és nagy játszótéren tudják a gyerekek kitombolni magukat. Elhűlve néztük, ahogy a patakban a lurkók felhúzott nadrágszárral mezítláb ugrálnak a vízben. Pedig az nem nagyon lehetett több 8°C-nál. Nemhiába láttunk annyi dublini rendszámú autót. Mind kiderült, egy igen kedvelt kiránduló helyük, amit meg tudtunk érteni. A kialakított parkoló szinte teljesen tele volt a kirándulók kocsijaival. Miután "kifényképeztük" magunkat, kénytelenek voltunk elindulni visszafelé, hiszen minden esélyünk megvolt az Enniskerry-ig történő gyaloglásra. Ismét próbálkoztunk a stoppolással és ezúttal szerencsésebbek voltunk. A Niki egy olyan helyen szeretett volna egy képet készíteni, amit odaúton nem tudtunk elkapni, mert a nap pont szembesütött. Miközben elővette a gépet, én kitettem a kezem az arra jövő kocsinak és bejött! Egy céltalanul autókázó pár vett fel minket. A 2 órás utat néhány perc alatt megtettük Enniskerry-ig, ami nagyon jól jött a már végigtaposott 10-11 km után . Körülbelül negyedóra után megérkezett a már említett 44 -es busz és a lélekrázó úton robogtunk is vissza Dublinba. Ezt a túrát mindenképpen érdemes volt megtenni, mert így láttuk, hogy mekkora különbség is van a főváros és a hamisítatlan ír vidék között! immertibi | |