Írországi információk és élmények - magyarul

ÍRORSZÁG - MISZTIKUM ÉS TERMÉSZET

Írország - az élő legendák földje és a whisky hazája. Írországban ötmillió ír él, az országon kívül nyolcvanmillió. Aki még nem vándorolt ki, az szívesen eltereferél susogó és rövidítő akcentusában. Az első dolog, amit meg kell tanulnod, mielőtt Írország földjére lépsz, hogy ha azt hallod "hzgn", nem tüsszentettek, hanem azt kérdezték, hogy vagy - How is it going? A korrekt válasz pedig erre az, hogy Notobaaaaaaaaaaaaaaaaaad.

Az íreket a kint élő magyarok a következő csoportokba osztották: először is vannak a gyorsanmenők - nem tudni, hová igyekeznek, hiszen az írek soha nem sietnek sehová, a stresszt nem is ismerik... A séta helyett gyorsanmennek. A kikötőben például egy hosszú kőmólón sétálva szívtam magamba a friss óceáni levegőt, le is hagyott két gyorsanmenő: öltönyben (valahogy lóg minden íren az öltöny, nem hordják, csak fölveszik) és sportcipőben (ez a divat, öltöny és sportcipő) gyorsanmennek - hogy hová, nem tudni, a mólón.
Vannak azután a vivősök. Ők általában nők, akik a walkmanjukat - még csak nem is discman, amire az ember esetleg jobban vigyáz - mereven maguk előtt tartva mennek - súlyosabb esetben gyorsan.
A következő csoport a letaposott nadrágosok - bár ez nem kizárólag Írországban divat: a fiatalok földig érő trapéz szárú nadrágot viselnek, és ahogy megy, rálép a sarkával, úgyhogy leszakítja az alját. Képzeld el, ahogy egy letaposott nadrágos vivős gyorsan megy...
Írországban augusztusban kezdődik az ősz, de idén még nyár volt ekkor - 18 fok. Az ír lányokat onnan (is) lehet fölismerni, hogy 15 fokban is spagettipántos pólóban járnak.
Végtelenül kedvesek, Dublinban (az írek u-val ejtik) - bár főváros - nem érezni a nagyvárosi hangulatot, emberközeli. Egy párizsi - ott tíz millióan élnek - nyilván ugyanezt mondja Budapestről... Dublinban nincsenek magas házak, legföljebb három emelet magas lehet az épület, gyönyörű György-korabeli színes ajtókkal. Citromsárga, kék, narancs, zöld, piros - mindenféle szín, minden árnyalatban, különböző kopogtatókkal díszítve. A legtöbb ház fala papírból van: az ott lakók azt is hallják, ha a szomszéd szobában lapoz valaki, tudnak tehát például hangtalanul szeretkezni... Amikor felújítják a házakat, a vörös téglahomlokzatot nem szokták lebontani, csak azt építik újjá, ami mögötte van - egységes marad így a városkép, gyönyörű. Viszont van egy Liffeyjük, olyan mint egy élővíz-csatorna. A tömegközlekedés is rettenetes: van olyan busz-járat, ami naponta csak háromszor közlekedik - az első délben, a második délután négykor, a harmadik pedig este hétkor. De ha a sofőr úgy találja, hogy már zsúfolt a busz (ez is viszonylagos: egy ír buszsofőr el sem hinné, hányan férnek föl a hetes buszra csúcsforgalomban) akkor meg sem áll. Vagy ha megáll, mert valaki leszáll, a sofőr megmondja, hányan szállhatnak föl. A gyalogos- mivel ritkán vannak zebrák fölfestve-, ott megy át az úton, ahol tud. Ehhez az autósok annyira hozzászoktak, hogy az sem ritka, hogy az autós akkor is int, hogy menj át, ha a gyalogosnak piros a lámpa.
Onnan lehet tudni, hogy az ember átjutott Észak-Írországba (határ ugye nincs), hogy hirtelen járhatóvá szélesednek a sávok. Mert az Ír Köztársaság útjain két autó nem fér el egymás mellett, ráadásul a birkáknak is elsőbbsége van, és mindenütt ott is bégetnek... Érdekes az is, hogy Észak-Írországban befestik a járdaszegélyt: a színeivel jelzik, katolikus vagy protestáns a negyed vagy a falu.
A társadalmi életet az írek a pubokban élik, ugye, ahol az ismeretlent is barátként fogadják. Nyugat-Írországban, ahol kevesebb a turista, még jobban lehet érzékelni. Esznek, isznak, mulatnak - főleg isznak - meghívják egymást. Ha egy kisebb baráti társaság elmegy egy pubba, és mindenki fizet egy pint Guinness-t, hat kör - az ugye három és fél liter sör. Közben szól a kelta zene... Azért is ilyen dinamikus és temperamentumos a zenéjük, mert vidám emberek. Olyanok, ahogyan a vikingeket elképzeljük: a férfiak robosztusak, vörös hajúak, szeplősek és hófehér bőrűek. A lányok mellben erősek, és picit alacsonyabbak mint a magyarok...
Írországban a legmegdöbbentőbb élmény a passage tomb-okat látni. (Írül Brú na Bóinne - sír a folyónál, valami ilyesmit jelenthet). Három nagy és 32 kicsi sírdomb - három nagy és 32 kicsi bucka kövekkel körberakva - alig emelkedik ki a többi lanka közül. Az egyik nagyot teljesen föltárták föl, a másikat félig, ezeket turisták is látogathatják. Az átjáró sírok hatszáz évvel idősebbek, mint az egyiptomi piramisok, de sokkal kevesebb nyomot hagytak maguk után az építői. Nem tudnak semmit a hitvilágukról, nem tudják, mi motiválta őket, miért oda építették, miért ekkorát...
A teljesen föltárt és látogatható sír, Newgrange össztömege több mint kétszázezer tonna, és a köveken három fo motívum van. A hullámvonal valószínűleg a terület melletti patakocskát jelképezheti. A pici háromszögek a környező kis sírok lehetnek. A spirálszerűen egymásba kapcsolódó körökről azt tartják, hogy a vagy a három nagy átjárósír, vagy a születés-halál-ujjászületés egymásba fonódását jelképezi. A harmadik teória szerint a Nappal kapcsolatos az ábra. A Nap lényeges tényező volt az ő hitvilágukban is - a Newgrange legnagyobb jelentősége - mindamellett, hogy 1996-ban a világörökség részévé nyilvánították - hogy a másfél méteres szűk bejárat fölötti ablakon - bár a folyosó szűk és kanyargós - minden év téli napfordulóján besüt a fény. Először csak elkezd beszivárogni egy picike fénysugár, de kilenc körül vakító fénnyel teljesen megvilágítja a sírbolt közepében lévő kamrát. Egyszerre csak tíz ember fér be, így több évre előre lefoglalják az emberek a helyüket a téli napfordulóra. A jelenséget imitálják a látogatók kedvéért: iszonyú sötét van, és egyszerre egy halvány fénysugár addig erősödik, amíg nappali fény nem lesz. Fölfoghatatlan, hogy jut oda be a fény, hiszen a kamra két méterrel magasabban van, mint a bejárat, és az út, ami odavezet, girbegurba. Összehúzódzkodva, a hátizsákot magad előtt tartva lehet csak bejutni a kereszt alakú helyiségbe, úgy 12-13 méter után. Ennek a keresztnek a három sarkában van egy-egy belül homorú kő - valaki egész életén keresztül ezt pattintgatta - valószínűleg ide hozták a kiválasztottak hamvait. De nem lehet tudni, kiket ért az a megtiszteltetés, hogy ott ravatalozták föl.
Az is jó az írekben, hogy mindenre nagyon tudnak vigyázni. De nem úgy, hogy elkerítik, és csak láthatod, de nem érintheted meg, hanem együtt élnek a történelmükkel. Igaz, mutattak olyan követ a kamrában, amelyikbe bele volt vésve egy monogram - 1762-es dátummal-, de ez önmagában történelem. Az egész olyan misztikus, megfoghatatlan - lépten-nyomon elhagyatott vár-romokba, dolman-ekbe és kelta keresztekbe botlasz, nincs elkerítve a temető: a legrégebbi kelta kereszt mellett egy e századi sír van. Öt méterrel mellette pedig a legmagasabb kelta kereszt... A zöldnek annyi árnyalatát sehol másutt nem lehet látni, gyönyörű a táj. És Dublinban tényleg vannak pálmafák.

Makáry Kata - Wallfisch Timea