Írországi információk és élmények - magyarul

2004-ben Írországot választottuk a nyaralás célpontjának. Jóska hónapokon keresztül böngészte a könyveket és az internetet, Anna kérdezősködött kint élőktől, lehetőség szerint mindent előkészítettünk, amit csak tudtunk. Itt mondunk köszönetet Rumpf Móninak és Verő Leventének, akik rengeteget segítettek a tanácsaikkal, javaslataikkal.

Először Skócia-Írország programra gondoltunk. Egyrészt kiderült, hogy még két hétbe sem lehet ezt belezsúfolni, legfeljebb folyamatos rohanásként. Másrészt a kedvező repülőjegy-árhoz Budapest és a célállomás közötti retúrjegy kell. Ekkor viszont az autóval – mert szükségesnek tartjuk a négy embernek – kétszer kell kompozni, ami nagyon megdobja az árat. Tehát csak Írország legyen. Az újabb változatban kiderült, hogy az egész sziget ekkor is hosszú (és persze drága) lenne. Ilyen menetek után alakult a végül bejárt kilenc napos déli kör.

Húsvét után megvettük a MALÉV utolsó négy darab akciós repülőjegyét Dublinba (29900 Ft + illeték), majd a dátumok ismeretében lefoglaltunk egy négy felnőttnek megfelelő méretű autót, ezután elkészítettük (nagyvonalakban) az útitervet, több menetben tanácsokat kérve Móniéktól, és a nagyjából végleges tervhez választva a helyszíneket, szállást is foglaltunk minden éjszakára. Ezzel ugyan lehetetlenné tettük, hogy menet közben lényeges változtatások lehessenek az útitervben, ugyanakkor sok időt megtakarítottunk azzal, hogy sehol nem kellett szállást keresgélni.

Július 17-én, szombaton délután repülés Dublinba. Itthon akkor kezdődött a kánikula, pont jókor utaztunk el.
Érkezés, először útlevél ellenőrzés. A repülőn kiosztott kérdőívet elvették, az útlevelet megnézték és elköszöntek (uniósok vagyunk ugyebár), majd a csomagokkal is az uniós kék jelzésen mentünk, indultunk a lefoglalt autóért. Rábeszéltek egy plusz biztosításra (napi 10 euróért az autóban okozott kár önrésze 750 helyett így 100 euró) és már majdnem aláírtuk, amikor kiderült, hogy még vagy egy százassal több a végeredmény, mint amennyit gondoltunk. Ebből 60-at sikerült lealkudni, a többiről elhittük, hogy mi értettük félre. V. úgy vitatkozott angolul, hogy nem győztünk csodálkozni.
Egy kis mikrobusszal vittek a telepig, ahol egy vadonatúj, nulla kilométeres Nissan Primera kulcsát nyomták a kezünkbe. Remegő kezekkel és lábakkal vettük át, egyikünk se vezetett még soha baloldali közlekedésben, no meg „fordított” autóban. Ha valaki nem látott még ilyent (eddig mi sem), a sebváltó és a kézifék balkézre esik, az autó „távoli” oldala balra van.
Jóska kezdett, egy ember folyamatosan arra figyelt, hogy a jó oldalon menjen :-), a többiek a szállást próbálták megtalálni, először kevés sikerrel, majd valahol útbaigazítás kérése után végre meglett. Az írek az eligazításban – és általában is – nagyon segítőkészek, udvariasak voltak. Korrekt szobák, minden rendben, a „not en suite” szobához is tartozik külön fürdőszoba, csak nem a szobából nyílik. Gyorsan lerámoltunk és elindultunk befelé a városba, most Anna vezetett, így kevésbé érezte félelmetesnek, mint utasként tette :-)
Az autónak sehol nem találtunk helyet, végül egy parkolóház került az utunkba, de az csak éjfélig tart nyitva :-( és már fél 11 volt. Így aztán csak egy gyors séta és még gyorsabb sör fért bele az estébe. De ez igazi ír kocsma volt, igazi Guinness. Ezután gond nélkül visszataláltunk és kicsomagolás nélkül belezuhantunk az ágyba.

Vasárnap reggel egy full English (Irish?) breakfast után indultunk a Clonmacnoise kolostorhoz. Dublinból nyugatra tartottunk, itt volt az egyetlen fizetős autópálya szakasz, egyébként összesen sincs sokkal több. Kicsit szemerkélt és hűvös volt, a kolostornál jól beburkolóztunk a dzsekikbe. Utána volt még időnk, átmentünk a Shannonbridge-i tőzegkisvasúthoz is, kipróbáltuk a vonatozást és megpróbáltuk megérteni a magyarázó kislányt :-) Sokkal könnyebben értettük a tőzegbányásszá változó mozdonyvezetőt, aki megmutatta, hogyan kell a tőzeget tőzegtéglaként kiásni. Ezután kezdett csak el esni az eső, de ekkor már pár perc alatt elértük a kocsit és elindultunk Galway felé. A szembejövő autók felén-harmadán volt lila-fehér zászló, és az utunkba eső falvak/városok is kivétel nélkül fel voltak lobogózva. Mint kiderült, ír foci - kupadöntőre mentek mind, ami döntetlenre végződött, úgyhogy az ismétlésre már felkészültünk a szabályokból (persze csak akit érdekelt). Útközben Ballinasloe-ban megálltunk egy rövid sétára. Itt találkoztunk először az utca-szoborral. Az ilyen szobor az emberek között van, nem külön talapzaton. Az itteni az évenkénti lóvásárt illusztrálta. Galwayben volt egy hosszabb séta, most már sütött a nap. Még láttunk egy-két dolgot az utcai fesztiválból, ami éppen július második felében szokott lenni. Ezután megkerestük Barnaban a szállásunkat. (A térképen Baerna volt, a szállásigazoláson Barna, ugyanis mindennek használják az angol és az ír nevét. Tehát szinte minden felirat két nyelvű volt. Ebből kivétel néhány nyugat-írországi helyen a kizárólag ír szöveg.) Nagyon elegáns villa, rendes szobák, bár a fürdőszoba akkora, hogy megtörölközni már nem nagyon van hely :-) A „not en suite” szobához tartozó fürdőszobát valószínűleg más is használta, de nem volt ütközés. Itt két éjszakát is töltöttünk, érdemes volt kicsomagolni :-)
Kicsomagolás után elindultunk, hogy valahol megvacsorázzunk, de a 3 étterem mindegyikében olyan árakat láttunk, hogy inkább visszasétáltunk és a kertben napsütés mellett szendvicseket csináltunk, szerencsére volt miből. Korai lefekvés, alvás, másnap korán kellett kelni.

Hétfőn bőséges reggeli várt, még a narancslé is svédasztalos volt. Indulás Rossavealba a hajóhoz, az interneten lefoglalt jegyek ott vártak minket. Hajóval mentünk át az Aran-szigetek legnagyobbikára (Inishmore), ahol is V. biciklit bérelt és azzal ment körbe, mi többiek pedig a mikrobuszos idegenvezetést választottuk. Megmutatták a „hét templomot”, majd a sziget közepén otthagytak minket másfél-két órára, amikor is fel tudtunk menni a Dún Aonghasa erődhöz. A több kőfallal körbezárt kő- vagy vaskori erőd tengeri oldalán P. kiült a 100 méteres szakadék széléhez, majd a frász jött Jóskára és Annára.
Ennél a „fél háromra visszajövünk” pontnál realizáltuk, hogy ebben az országban senki nem akar átverni bennünket, és rólunk sem feltételezik, hogy lopni vagy csalni akarnánk. (A kikötőbe visszaérve kellett csak a mikrobuszért fizetni.) Ekkor oldódott a kocsibérléskor a plusz költség okozta rossz érzés is, így utólag úgy ítéltük meg, hogy tényleg félreértés volt.
Visszatérve a szigethez, nagyon szép és érdekes volt, de nem kívánnánk ott lakni. Nagyon kopár hely, sehol (vagy majdnem sehol) egy fa. Valaha (8000 éve) a teljes ír szigetet fa borította, de ezt sikerült 6 %-ra leküzdeni (földművelés, építkezés, fűtés, hajóépítés), itt még annyi sincs. Iszonyú mennyiségű kő borítja a földet, pedig a kerítéseket a telekről összegyűjtött kövekből rakták. Az óceán viszont gyönyörű. Végig szépen sütött a nap, feleslegesen cipeltük a dzsekiket – szerencsére :-) Aztán délután kezdett borulni, de akkor már szálltunk be a hajóba.
Nagyon szép kirándulás volt, de Anna azért nem biztos abban, hogy egy egész napot megért. V.: Igenis megért egy egész napot! Legalábbis annak, aki hajlandó biciklizni zötyögős utakon. Az egész sziget fel van parcellázva ezekkel a kőkerítésekkel, gyönyörű, a tenger is persze, no meg biciklivel olyan helyre is eljuthatsz, ahol nem hemzsegnek a turisták. :-)
Az idegenvezető mesélte, hogy a szigeten a 18 gyerek 3 iskolába jár, ír nyelven folyik a tanítás.
A hajóra várva megnéztük a fantasztikus pulóvereket, óriási választékban. Anna kicsit kacérkodott velük, de egyrészt nem tudott választani, másrészt az előzetes tanácsok szerint Moher szikláinál olcsóbbak a pulcsik, így aztán ellenállt nekik.
(Megjegyzés: a későbbiekben valóban voltak olcsóbb pulcsik, de messze nem akkora választékban. Végül pulcsi nélkül jöttünk haza, ami egyébként nem biztos, hogy baj, mert hazai viszonyok közt ritkán hordunk ilyen vastag, meleg gyapjú pulóvert :-) )
A hajóról kiszállva az előző esti tapasztalatok után egyenesen Galwayba mentünk vacsorázni és vásárolni, nagyon finom baguette-eket és tortillába csomagolt valamiket ettünk egy Abrakebabra nevű gyorsétterem-félében. (Másutt aztán nem láttunk ilyet, csak utolsó nap Dublinban evett V. ilyen helyen, de azt mondta, hogy nem volt olyan jó, mint Galwayben.)

Kedden korán elindultunk, Burren fennsík és Poulnabrone dolmen, majd Moher sziklái. Itt is keskeny utak voltak. Útközben hol jobban, hol kevésbé esett az eső, de mire parkolás és egyebek (W.C., kávé) után a sziklákhoz indultunk, elállt. Jó darabig elsétáltunk, nagyon szép volt. Egy idő után magánterületté válik az út, de azért tovább lehetett menni. Ahogy visszaértünk a parkolóba, elkezdett esni :-) A másik irányba azután nem is mentünk.
Következett a Bunratty kastély, ez kicsit kevésbé érdekes, de azért jó volt, jót sétáltunk a kertjében, a skanzenben is nézelődtünk. Utána indultunk a következő (3 éjszakás) szállásunk felé, elég soká tartott az út. Limerickben délutáni dugó volt, majd megérkeztünk Castleisland-be, az ajánlott B&B-be, ahol valóban szűk a hátsó parkolóhoz vezető átjáró :-) Nagyon kedvesen fogadtak, jó szobákat kaptunk. Itt is a „not en suite” szobához külön fürdőszoba tartozott. Este még elmentünk egy gyors étterem és egy indiai étterem keverékébe vacsorázni. A vacsora jó volt, de a kiszolgálás, különösen a fizetés „gyorsasága” minden képzeletet alulmúlt.

Szerda, alvás, pihenés, bőséges reggeli fél tízkor, aztán indultunk a Dingle félszigetre. (Ez volt Jóska utolsó igazi ír reggelije, mert annyira megfeküdte a gyomrát. Persze azért nem maradt éhen sehol. Hozzá kell tenni, hogy a lányok már hamarabb áttértek a rántottára :-)) Először egy „beach”-nél álltunk meg, de nem merészkedtünk a víz közelébe, csak messziről gyönyörködtünk és szedtünk pár kagylót. Tovább Dingle-be, kávé, utána egy erőd (a vaskorból), majd a félsziget legnyugatibb pontján álltunk meg, ott is van „beach” rész, itt már mezítláb, feltűrt nadrágszárral tapicskoltunk a homokban, miután megettük a vitt szendvicseket. Anna bokáig bement a vízbe, iszonyú hideg volt :-(
Utána még egy korai templom, majd a panorámaúton (Connor pass) vissza. Tényleg gyönyörű, hihetetlen a kilátás végig az úton. Figyelni kell a hágó tetejére, ott meg lehet állni nézelődni, nekünk sajnos nem sikerült. Visszafordulni meg gyakorlatilag nem lehet, mert végig nagyon szűk utak voltak, sajnos meg is húztuk a kocsi oldalát, ahogy a szembejövők elől a sziklás fal felé le kellett húzódni. (Szerencsére volt biztosítás :-)) Ez a korai templom is kb. 1500 éves, mint nagyon sok ír építmény.
Hazafelé Tra Li (angolban Tralee) városkában bevásárlás (kenyér, sonka, gyümölcs, sör, ásványvíz) majd egy gyorsétteremben (elég vacak) vacsora, hazamenés, sör, alvás.

Csütörtökön a Dingle félszigeten elszenvedett szűk utak után lemondtunk az amúgy is csak feltételesen tervezett Ring of Kerry-ről, és újból pihenős napot terveztünk. Elautóztunk Killarney-be, leparkoltunk valahol a Torc Waterflow (vízesés) alatt és először elsétáltunk a Muckross kastélyhoz. Egy laza félórás séta, gyönyörű táj, néhány Csontváry-s fával a tóparton. Meglepő volt, hogy egy berendezett kastélyt vezető nélkül bejárhattunk. A szép termek között szerepelt a könyvtár, ahol böngésztük az alacsonyabban lévő polcok könyveinek címeit (természetesen semmit a kéznek…). Jártunk a biliárdszobában, a konyhákban, borospincében, majd sétáltunk a parkban. Találkoztunk a fűnyíró géppel, ami tulajdonképpen egy traktorszerűség, két nyírófejjel. Ezeket fordulásnál fel tudta emelni. A gyepet olyan 1-2 cm-re nyírták. Végül visszamentünk a vízesést is megnézni. Mi csak néztük, de P. bemászott a meder közepébe. A parkoló mellett egy asztalnál megettük a vitt szendvicseket, majd az autóval megkerestük a Ross kastélyt. Ott éppen elcsíptünk egy hajót, ami körbevitt a tavon. Nagyon szép, napsütéses időnk volt. Jót hajókáztunk, gyönyörű erdők voltak a tó partján, nem csoda, hiszen egyáltalán nem láttunk ott utakat, így embert se :-)
Ezután P. titkos óhaját kitalálva elmentünk még egyszer az előző napi „beach”-hez, Inch-be, ahol is P. addig játszott a hullámokkal, amíg nyakig vizes nem lett, de szerencsére volt mibe átöltöznie :-) A többiek a viharos szélben dzsekibe burkolóztak.
A visszafelé vezető úton Castlemainből nem találtuk meg a Castleisland felé vezető utat, de az „orrunk után” indulva egész kis kerülővel sikeresen visszaértünk. Ezután elmentünk még egy pub-ba, ahol is az ír sör mellett lejátszottunk néhány rablórömi partit. Ez is egy jól sikerült nap volt.

Pénteken érzékeny búcsút vettünk házigazdánktól, aki elmesélte, hogy előző este Killarney-ben voltak egy vendéglőben és volt ott egy bolgár lány is, és megnézték a térképen, hogy hol is van Magyarország :-)
Nekiindultunk Cork felé, útközben Macroom városkában megálltunk, olyan helyes kis városnak tűnt :-) Elsétáltunk a kőhídhoz, megnéztünk egy ősrégi (már nem működő) útmenti benzinkutat. A parkolóban ki volt írva valami „disc” használata, ami persze nekünk nem volt, erre kiírtuk egy cetlire, hogy hánykor hagytuk ott az autót. Visszatérve fogtuk csak fel, hogy ez a „disc” nem a német mintájú rövid idejű ingyenes parkolás jelzésére van, hanem fizetni kell érte, de szerencsére nem büntettek meg. Vagy nem volt ellenőr, vagy jóindulatú volt és a bérelt autó és a cetli láttán rájött, hogy hülye külföldi turistával van dolga :-) Különben meg azon filozofáltunk, hogy ha tényleg olyan becsületesek az emberek Írországban, mint mi gondoljuk, akkor felesleges ellenőröket alkalmazni, mert a fizetésük nagyobb kiadás, mint amennyi bevételkiesést az esetleg nem-fizetők okoznak.

Mielőtt visszaültünk volna az autóba, P. felfedezte a zsebében a castleisland-i szoba kulcsát, így még tettünk egy látogatást a postán, ahol is feladtuk a kulcsot egy levélben, reméljük, megérkezett épségben. Tiszta szerencse volt, hogy elhoztunk egy névjegykártyát a B&B-ből, így tudtuk a címet is :-) A postán 3 ablak működött, de csak egy sor volt. A felszabaduló ablakhoz ment a soron következő, nem úgy mint itthon. Sok nyugdíjas állt a sorban, akik a csekkfüzetükre vettek fel pénzt. Úgy tűnt, hogy a nyugdíjat nem a postás viszi ki, hanem felveszi, aki akarja. Ők hasonlítottak leginkább az otthoniakra a ruházatuk után.

Innen már egyenesen Kinsale-be mentünk. Cork közelében elég nagy dugó volt, ráadásul a két különböző térképünk eltért egymástól, az egyik jelzett egy fél-körgyűrűt Cork körül, amin el tudtunk volna menni Kinsale felé, a másik nem. A másiknak volt igaza, az a szakasz nem épült még meg. Így viszont bementünk Corkba és legalább egy picit láttunk belőle.

Kinsale-ben egyenesen az erődhöz mentünk (Charles Fort), ahol nagyon klassz kiállítás volt, interaktív várépítéssel, videófilmmel, és maga az erőd is tetszett, a kinsale-i öbölre néző kilátásról nem is beszélve. A várlátogatás után szép napsütésben a fűben piknikeztünk, szinte „enni lehetett a földről”.

Innen Cobh-ba mentünk, szerencsésen pont a katedrális ingyenes parkolója került az utunkba, ami így hétköznap délután gyakorlatilag üres volt. Először lementünk a parti sétányra, megnéztük az emlékműveket, a Kennedy parkot, ami nagyon tetszett mindannyiunknak, leginkább a „Navigátor” című szobor. Elmentünk arra a kiállításra, ami a régi pályaudvar épületében lett kialakítva, és az ebből a kikötőből, Queenstown-ból kivándorlók emlékére készült. Ez audiovizuális kiállítás, láttuk, hallottuk a kivándorló hajó hányódását a viharban, egy berendezett fedélzetközt, stb.
Visszasétáltunk a katedrálishoz, ami nagyon tetszett, különösen a szép festett üvegablakai, ahol mindegyik ablak festve van, nem csak néhány. A rózsaablak is nagyon szép. Egyébként Cobh volt az első hely, ahol feltűnő mennyiségű szemét volt az utcán, talán a kikötőváros volta miatt.

Továbbmentünk Cashel-be, könnyen megtaláltuk a B&B-nket, de eléggé kint volt a városkából ahhoz, hogy nem volt már kedvünk visszamenni. Szerencsére még Cobh-ban vettünk annyi ennivalót, hogy meg tudtunk belőle vacsorázni, a szendvicsek és a sör után elővettük a Scrabble-t és azzal játszottunk lefekvésig. Ebben a B&B-ben a „not en suite” szobához egy óriási fürdőszobát lehetett igénybevenni, amiben még jacuzzi is volt, ezt mindannyian kipróbáltuk :-) Megállapodtunk, hogy jó játék, de otthonra nem csináltatunk.

Szombaton a kiadós reggeli után a Rock of Cashel-t néztük meg, nagyon tetszettek a romok. Érdekes audiovizuális bemutató is volt.

Cahir következett, ez a vár sokkal inkább „bejárható”, vagyis lehet benne mászkálni, barangolni, de közel sem volt olyan hangulata, mint a cashel-inek. Valahogy túlságosan helyre van állítva, fűtés és világítás van benne :-)
Cahirban ettük a kevés meleg étkezéseink egyikét, egy kávézóban lasagne-t és shepherd’s pie-t ettünk, mindkettőhöz jókora adag hasábkrumplit és salátát adtak. Csak a kávékat tudnánk feledni! Egész idő alatt talán ha háromszor sikerült jó kávét innunk :-( (persze ez nem ért váratlanul). Nekem négyszer! :-) V.

Ebéd után Kilkennybe indultunk, ahova rendben meg is érkeztünk, csak már megint nem tudtuk hol letenni a kocsit. (Végül jó néhány perces várakozás után sikerült bejutnunk egy bevásárlóközpont parkolóházába, ami persze csak 7-ig volt nyitva, így valamikor 6 körül átálltunk egy másik, addigra felfedezett parkolóba.)
Először a kastélyt néztük meg. Itt éreztük először azt, hogy a turistákat mint üzleti tárgyakat kezelik :-( igaz, itt volt először tényleg nagy tömeg. A kastélyt csak vezetővel lehetett megnézni, és elég sűrűn indultak csoportok, hessegettek minket is tovább. A mi vezetőnk egy nagyon kedves ír lány volt, elég jól lehetett érteni. Amíg a csoport indulására vártunk, sétáltunk a kertben, szép nagy kert :-) ráadásul nem csak ott áll üresen, hanem használják is: éppen valami „ki a legerősebb fickó a környéken?” versenyt tartottak, de voltak piknikező családok, meg ír focit játszó kisebbek-nagyobbak.

A kastély után sétáltunk a városban, sajnos a katedrálist lekéstük :-( majd megvacsoráztunk egy Supermacs-ben, nem volt olyan finom, mint a galway-i Abrakebabra, de azért nem volt rossz. A kivételesen szemerkélő eső elől bemenekültünk egy pub-ba, majd megkerestük a szállásunkat, kicsomagoltunk, és este visszamentünk a városba egy olyan helyet keresni, ahol van „traditional Irish music”. Elég sokat kellett várni, amíg nekiláttak zenélni, de megérte, nagyon kellemes este volt. A gitáros és harmonikás mellé a kocsmáros is beszállt egyszer „kanalazni”. És másfél óráig ültünk ott négyen két pint sörrel, és egyszer sem jött oda ráutalóan megkérdezni minket, hogy kérünk-e még valamit..
Ami a szállást illeti, nagyon elegánsan berendezett házban voltunk, épp csak ez volt az egyetlen, ahol se a szobákban, sem a közös szobában nem volt tea- vagy kávéfőzési lehetőség. A mi gyomrunknak ugyan bőséges volt a reggeli, de messze nem annyira, mint a többi helyen.

Vasárnap reggel korán megpróbálkoztunk még egyszer a katedrálissal, de sajnos ekkor is zárva volt. :-( Így aztán nekiindultunk a következő dolmennek (Browne’s Hill), megnéztük, majd visszamentünk Carlow-ba, mert nagyon szimpatikus volt, ahogy a dolmen felé elmentünk mellette. Jót sétáltunk, majd visszaültünk az autóba és elindultunk Glendalough-ba. A hosszabb utat választottuk, amíg lehetett, jobb minőségű úton mentünk, lassan elkezdett esni az eső, aztán ahogy lekanyarodtunk a szélesebb útról és a hegyek közé mentünk, már zuhogott, a hegy tetején meg egyenesen a felhőben voltunk. Írország majdnem legmagasabb hegyei között vezetett az út. Megérkeztünk Glendalough-ba, még mindig zuhogott, a parkoló tele volt, próbáltunk máshol keresni helyet, de nem találtunk. Visszamentünk a nagy parkolóba, találtunk helyet és mire kiszálltunk, elállt az eső :-)

Szeles, hűvös idő volt, dzsekiben indultunk felfedezőútra, de mire a tóhoz értünk, már kézben vittük a kabátokat. Itt is van vízesés, bár kisebb, mint Killarney mellett. Megnéztük a kolostor romjait, amik az „alig 1500 éves” épületekből maradtak, először a vikingek, majd 500 éve az angolok „rongálták”. Séta közben a kerek toronyra visszanézve a civilizációból semmi mást nem lehetett látni, így hangulatosabb volt, mint a vezetékek, autók, emberek tömege.

Jól elfáradtunk, mire visszaértünk a kocsihoz. Megkerestük a közeli Annamoeban a szállást, ez is kívül van minden lakott területen. Így aztán nem is mentünk már sehova, különben is nagyon hűvösre fordult az idő. Ezt a B&B-t a Lonely Planet alapján ajánlották, e-mailben foglaltuk le, óriási szobáink voltak és a közös „nappali” is tágas volt. Pihenés és a kissé szerény (maradék) szendvicsvacsora után nagyon jót játszottunk a Scrabble-vel, új szabályokat alkalmazva.

Hétfőn korán reggeliztünk (ez volt a legeslegbőségesebb reggeli az össz között, pedig egyszer se maradtunk éhen) majd gyorsan elindultunk Dublinba, elég nehezen jutottunk be a városba. Sikerült találni egy majdnem belvárosi parkolóházat, ahol letettük az autót. Mint kiderült, ez egy bevásárlóközpont parkolója volt. Megbeszéltük, hánykor kell találkozzunk és szétváltunk három felé. Itt egyértelműen nem volt elég az időnk mindenre, így mindenki a saját kedve szerint választhatott, mit néz meg. (Látnivalók, könyvesboltok, antikváriumok…)

(Az első dublini este és az egész hét közlekedési tapasztalatai alapján döntöttünk úgy, hogy a rendelkezésünkre álló kevés idő kihasználása érdekében a költségekkel nem törődve parkolóházban hagyjuk a kocsit. Egyébként a több, mint hat órás parkolást tekintve, nem is volt olyan drága, no meg hogyan tudtunk volna várost nézni.)

Jó nagyot jártunk, míg a legfontosabbakat megnéztük. Jártunk (Anna és Jóska) a parkoló melletti Grafton Streeten, láttuk az Ír Bankot, a Temple Bar utcáit, a Ha’penny Bridge környékét, az O’Connel Street környékét, a Merrion Squaret, a Dublin Castle környékét. Talán Dublinia volt, ami a legjobban tetszett, talán azért, mert váratlan, szokatlan látnivaló volt. Egy múzeum, ahol lehet megfogni, kipróbálni… De általában is tetszett Dublin.
Jaja, szép hely. Ami tényleges látnivaló, az viszont bejárható pár óra alatt (persze csak ha nem mész be sehova). Haagen-Dazs a Ha’penny Bridge közelében, a Temple Bar és a Crown Alley sarkán. Dublinia király, csak ha nagy létszámú olasz tinédzsercsapattal egyszerre értek oda, engedjétek őket előre, mert másképp élvezhetetlen lesz. (V.)

Aztán délután voltak izgalmak. Először nem találtunk oda, ahova a kocsit vissza kellett vinni, aztán nagyon sokat kellett várni a mikrobuszra, ami átvitt a repülőtérre. Utána megnyugodtunk, beadtuk a csomagokat, aztán meg olyan jól elbámészkodtunk, hogy majdnem lekéstük a gépet. De aztán szerencsésen hazaértünk. (Csak én buktam be a bicskámat, mert bennfelejtettem a kézipoggyászomban :-( V.) Itthon ekkor végződött a kánikula, jókor érkeztünk.

Olyan dolgokról, amik nem egy konkrét helyhez kötődtek

Az emberek kedvesek, barátságosak, segítőkészek. (Legalábbis mi ilyenekkel találkoztunk :-))

Uniós dolgok: nagyon sok helyen láttunk NDP tájékoztatót, sok út épült (bővült, átépült) uniós támogatással. Egyes műemlékek rendbehozatala is támogatással történt.

Közlekedés: az utakon sokkal türelmesebbek, mint felénk. Az autónk ír rendszámú volt, csak hátul volt egy kisebb matrica arról, hogy bérautó. Elölről legfeljebb a „forgalmit” elolvasó tudhatta, hogy a tulajdonos egy autókölcsönző cég. Nos, így legfeljebb az ügyetlenkedéseinkből sejthették, hogy kontinensi megy az úton. Szerencsére olyan nem volt, hogy a „normális” jobb oldalon mentünk volna, de sávtévesztés, egy-két esetben elsőbbség sértése (körforgalom) előfordult. Villogás nem volt, dudálás csak Dublinban. Ha nem volt dugó, akkor az országúton kellő távolságban egymástól, egyenletes – előírt! – sebességgel ment a forgalom. A körforgalom nagyon jó – már itthon is terjed – de a városi utcákon az éppen csak felfestett kört még ők is helyenként egyenesen keresztezték. Furcsa volt a szöveges „KRESZ”-tábla, a többire rá lehetett ismerni, vagy ugyanaz volt, mint amit ismertünk.

Utak: az utakkal egyébként jó és rossz tapasztalataink egyaránt voltak. Jó, hogy sokkal kevesebb volt a kátyú, mint itthon. Jó, hogy uniós pénzzel sok új útszakasz épült, szélesedett. Voltak két-két sávos utak, voltak egy-egy sávosak, szinte autó szélességű leállósávval. Kevésbé jó, hogy egy hosszabb úton az uniós bővítés hirtelen véget ért, és akár padka nélküli keskenyen folytatódott. Persze ennek olyan okai is voltak, hogy egy falun vagy egy folyó régi, keskeny kőhídján át vezetett az út. Szintén sokat bajlódtunk a keskenyebb utaknál a rossz útszéllel, a nem illeszkedő csatorna fedeleken zökkengetve. Az igazi gondunk a Dingle félszigeten és más helyszűkés részeken a nagyon keskeny úttal volt. Sokszor a felezővonal is elmaradt, mert nem volt két sávnyi a szélesség. Találkoztunk például hazamenő csordával is, amit tisztelettel végig kellett várni. Találkoztunk emelőkanalas dömperrel, ami szerencsére „fej fölé” emelte a kanalát, így megmaradtunk épségben. És sokszor volt, hogy a szembejövők lelassítottak vagy az egyikük félrehúzódott, csak így lehetett elevickélni egymás mellett.

Autók: az ír rendszámban elől van az év két számjegye. Utána a megye angol nevének egy-három betűs jele, majd 3-6 jegyű sorszám. A rendszámtábla keretén van a megye ír neve. Így ránézésre lehetett látni, hogy az autók túlnyomó többsége legfeljebb 4-5 éves. Valószínűsíthető, hogy az autók száma ebben az utóbbi 4-5 évben szaporodott így meg, messze több az autó a városokban, mint amennyi elfér :-) Egyébként elég gyakori volt az angol autó, láttunk holland, német, francia, litván (!) autót és egy magyart is.

Tisztaság: össze sem lehet hasonlítani az otthoni körülményekkel. Nem véletlenül szerepelt fentebb, hogy szinte enni lehetett a fűben. Nem volt szemét, nem volt kutyagumi. Talán Galwayban láttunk táblát 125 eurós büntetésre utalva. Persze a „nem volt” az nem száz százalékosan értendő, azért ha nagyon figyeltünk, láttunk kivételt (kivételt!)

Látnivalók: az épített látnivalók majdnem mind az örökségvédelmi hivatal? társaság? láncában működtek. Mindig volt a belépőre nyugta, esetleg szép képpel. Sokszor volt diákkedvezmény. Minden helyen – ha volt látogatóközpont – ingyenes és tiszta WC-t találtunk. Amit sajnos csak későn vettünk észre: ki lehet váltani az egy évre érvényes kártyát felnőtteknek 20, diákoknak 7,50 euróért, ami minden, ebben a láncban kezelt látnivalóra érvényes. Nem számoltunk utána, de valószínűleg ennél többet költöttünk belépőkre. A mindenütt szokásos turistának való mellett minden mennyiségben voltak a kelta hagyományt mutató tárgyak.

Ír reggeli: egy pohár narancslé vagy grépfrutlé, majd „cereal” (müzli vagy valamilyen pehely) tejjel vagy joghurttal, majd tükörtojás, baconnal, „sausage”, véres hurka, mellé vajjal megkent toast. Meg ehhez lehet még vajas-dzsemes pirítóst is enni. Innivaló tea vagy kávé, persze mindkettőhöz tej illik.

Kávé: három féle volt. Reggelihez kávét is adtak, amit tejjel lehetett felönteni. Vendéglátó helyeken kávé címén 3 decis pohárban nagyon híg tejeskávét adtak. Találkoztunk a mi kávénkkal (espresso) is, de ez természetesen ritka volt.

Internetes tervezés: a repülőjegyeket, az autót, majd a szállásokat különböző honlapok között keresgélve lehetett először megtalálni, azután lefoglalni. Minden foglalást visszaigazoltak. A hajójegy foglalásnál a visszaigazolás csak annyi volt, hogy OK. Ismételt kérdésre azt válaszolták, hogy majd mondjuk be a nevet. És tényleg csak ennyi kellett. Ez a szűkszavú visszaigazolás azért volt meglepő, mert az autót, a szállásokat mindig az adatok teljes körű leírásával igazolták vissza. (emlékszik-e még valaki arra, hogy az egyéni utazáshoz szállást úgy lehetett foglalni, hogy az Ibusz elfaxolta az igényt, majd 3 nap múlva megmondta, hogy rendben van-e :-) )

B&B: eddig nem sokat jártunk brit területen, csak olvasmányainkból ismertük a Bed & Breakfast fogalmát. Meglepődve láttuk, hogy tényleg mindenütt találkozhattunk a B&B felirattal. Valószínűleg felesleges volt előre foglalnunk, ugyanakkor nem bánjuk, hogy így tettünk. Nem biztos, hogy sikerült volna viszonylag alacsony áron ilyen színvonalú helyeket találnunk és mindenképpen több időt vett volna igénybe.