Írországi információk és élmények - magyarul
Alien – a homemaker
- avagy egy feleség sirámai Írországból -
Létezik, hogy egy sort sem írtam eddig, egész októberben? Bizony,
létezik.
Lássuk, mi minden történt:
Először is itt volt Dávid, Zita barátnőm férje Seattle-ből, a Gyárba jött
mindenféle business-meeting-eket lebonyolítani. Bokros teendői között azért
sikerült egy estét ránk szánnia, eljött megnézni a lakást, és ettünk egy
so-so vacsorát a Palazzo-ban. (Többet sosem megyek a bár részbe enni, az ott
üldögélő, készségesen riszáló pincérnőkkel csevegő félrészeg úriemberek
nagyon ártottak a hely szellemének. Ellenben valami fantasztikusan szép,
üveggömbökből készült - mint megtudtam, egyenesen Olaszországból érkezett -
csilláruk-lámpakölteményük van, ennek ellenére azért még meggondolom, hogy
bemegyünk-e oda enni.)
Dávid csinált rengeteg fotót a lakásról, hogy Zita is lássa, hogyan élünk. Ő
is mutatott fotókat, főleg a tavaly óta nagyot nőtt gyerekekről (Dániel
szeptemberben elkezdte az iskolát!), és az átépített konyháról, amin nagyon
sokat dolgoztak. Gondolkodnak, maradjanak-e az USA-ban, vagy esetleg
jöjjenek-e ide, de a magas költségek eléggé riasztóak. Még nem tudják,
hogyan döntenek, de a Magyarországra való visszaköltözés egyre
valószínűtlenebb számukra is.
Zitától kértem két új torta-, illetve bonbon-formát, de még nem próbáltam ki
őket, mert a csokoládébonbon készítéshez meg kellene tanulni csokoládét
temperálni, és nincs még ehhez való hőmérőm. Valamint a folyamat is kissé
bonyolultnak tűnik... Na, majd benézek a Kitchen Complement-be, hátha van
ott ilyesmi. Addig csak csodálom a finom tapintású, részletes kidolgozású,
nehéz formákat, amiket Dávid átcipelt a túlpartról.
Vettünk a gyerekeknek és Zitának néhány honvágyat gerjesztő ír dolgot, ami
azt hiszem, szép sikert arathatott, mert azóta már kértek egy, Dávidra jó
méretű rögbifelsőt. Dánielnek annyira tetszett a kapott rögbifelső, hogy
kijelentette, „Apának is kell egy ilyen”, és akkor egyformában lehetnek.
* * *
Október ötödikén összetörték az uram kocsiját. Hosszú nap volt, estére
vártam csak haza, amikor telefonált a hírrel: egy Ford Fiestás (lengyel) nő,
jókora L-betűvel a kocsiján, belefutott az álló Alfába, a körforgalom előtt.
Az uram második volt a várakozó sorban, jókora csattanás, a nyaka nagyot
rándult... Az Alfa csomagtartóját nem lehet becsukni, a kocsi nem akart
elindulni. Igaz, aznap már nem volt hajlandó elindulni egyszer, de akkor
sikerült beindítani a motort. Most, mintha sokkot kapott volna szegény (én
így képzeltem :-)) nem indult be a motor, sehogy sem. Végül is órás
várakozás, sokadik próbálkozás után tudott visszavánszorogni a Gyár
parkolójába. Én mentem felindultan az uramért, de a kocsit nem akartam
megnézni, annyira sajnáltam. Másnap aztán megint beindult a kocsi, vitte V.
az Alfa-garázsba.
A nő másnap jelentkezett, kissé arcátlanul azt kérte V.-től, vigye el a
kocsit pár garázsba, kérjen árajánlatot a kár rendbetételére, s ő majd
fizeti a szerelést, készpénzben – gondolom, a legolcsóbbat. V. nagyon
felháborodott, hát csak nem fogja az autót egy semmilyen garázsra bízni,
amikor új csomagtartó-tető kell? Nem is válaszolt az sms-re, pedig lett
volna mit. Persze, a hölgy féltette a no claims bónuszát, aggódhatott is,
L-driver, s balesetet okoz, ráadásul ÁLLÓ kocsiba csúszik bele!
Telefonálhatott talán, vagy nem nézte az Alfa féklámpáit?
V. mondta a garázsbelieknek, nem érdekli, mibe kerül, de legyen tip-top a
kocsi. S ha már ott van, fessék le a motorháztetőt is, nem szép rajta az a
sok kavicsfelverődés. Hadd legyen szép Böhöm a következő műszakira. November
végére sikerült időpontot szerezni, addig csak készen lesz!
Először a garázstól egy Nissan Primérát – általunk csak ragasztott autónak
becézett csodát - kapott pótautóként. (Ha jól megnézitek, olyan, mintha két
félből lenne összeragasztva, ezért a név.) Ennek nem nyílt a csomagtartója.
Még jó, hogy nem kellett senkit sem a reptérre vinni, csomagostól.
Visszavitte. Utána kapott egy kissé öregecske, de szép Alfát, amit
életveszélyesnek minősítettünk. Rángatott a váltója, a motor nem volt
hajlandó 3000 fölé pörögni, csak kivételes alkalmakkor, és mintha az egész
kocsi a szétesés előtti állapotban lett volna. Ráadásul heteken át nem
jelentkezett senki a garázsból, hogy mi van Böhömmel, így az uram kissé
felpaprikázva visszament. Főleg azért volt felpaprikázva, mert a műszaki
vizsgát is halasztani kellett, nem volt kész Böhöm. Maga a nagyfőnök kért
elnézést a késlekedésért, és a saját üzleti kocsiját, egy új Alfa 159-est
adta oda V.-nek, miután ő elsorolta a másik Alfa összes hibáját. Szép autó,
világos színű, belül csupa világos színű huzat és bevonat, vigyázni kell
majd rá. A csomagtartóban jó pár személyes cucc maradt, V. itthon kirakta
őket, az egyik fotelunkban ücsörögnek a garázsfőnök holmijai, amíg vissza
nem kapjuk Böhömöt.
Többek között egy Kinks CD-t is találtunk a kesztyűtartóban. Ennek a CD_nek
a lemásolását a főnököm élettársa, Declan, már tavaly októberben megígérte,
de sosem lett belőle semmi. Vagy a számgépük halt be, vagy nem ért rá, végül
már amolyan vicc lett az ígéretből, amit rendszeres időközönként a szemére
hánytam. Kis kerülővel csak hozzájutottam egy másolathoz :-)
* * *
Hó elején hét hétre elment nyaralni főnököm. Szokatlanul melegen búcsúzott
tőlem, megölelt, jó utat kívántam. Az ölelés meglepett, nem vagyok valami
ölelkezős-puszilkodós típus, poroszos nevelésben részesültem, ami nagy
ölelkezős, közösen sírós, babusgatós jeleneteket nélkülözte. Elena, aki
olasz, és az ex-kolléganőm, szokott mindig olaszos hevességgel üdvözölni,
három arcpuszi, nagy lendülettel, párszor már összeütközött az orrunk.
Azóta is folyamatosan van munka, volt, hogy az egyik pénteken 4 nagy,
úgynevezett sheet cake-et, 30x40 centis lapos tortát készítettem, 12 óra
alatt. Megfogadtam magamban, hogy míg a főnök távol van, megrendelésre nem
mondok nemet (kivéve, ha egészen extrém), és igyekszem mindent megcsinálni,
hogy lássa, nélküle, az ő kapkodós, mindent felvállalós stílusa nélkül is
megy az üzlet. Szerencsére Jennie-nek, a manager-nek más a stílusa, mint
Michelle-nek: amikor befut egy érdeklődés, vagy megrendelés, megkérdezi,
hogy meg tudom-e csinálni, sőt, még az árat is megvitatja velem. Ez nagyon
jól esik, bár észrevettem, hogy Amandával szemben ezt nem tartja be, az
utolsó percben befutó rendelést is meg kellett neki csinálnia egy
csütörtökön, amikor szabadnapos voltam.
Eddig egy tortára mondtam határozott nemet: négy, nagy lapos tortából
kellett volna egy zöld „könyvborítót” összerakni egy fotózásra. Jennie-nek
érveltem a szállítás, összeállítás gondjaival, végül nagy nehezen
belenyugodott, hogy nem fogunk Georgina Campbell nevével fémjelzett könyv
bemutatójára tortát készíteni. Ajánlottam nekik pár más sütödét, akik mind
alkalmasak erre a feladatra (igaz, 4 nappal a tervezett rendezvény előtt, de
ezek sütödék, nem kávézók), mint utóbb kiderült, senki nem vállalta. Nem
volt torta a könyvbemutatón. Jennie papája (egykori kocsmáros) elment
ugyanis a könyvbemutatóra, és utána jelentette a lányának, hogy _semmilyen_
torta nem volt a rendezvényen.
Egyébként kissé berágtam a fent említett hölgyre. Guide-ja, amely legalább
olyan jól ismert, mint a Bridgestone Guide, az alábbi passzust tartalmazza
rólunk:
„A love of traditional food and recognition of the environmental impact of
their business are the driving forces behind this paradise for cake lovers.
But don’t be fooled by the name, they’ve plenty of quality savouries too.
A homely atmosphere is created with flower print table cloths, dainty
higgledy piggeldy crockery the open kitchen means you can watch staff
merrily baking away. The cookies and cream with cardamom panna cotta and the
‘adult jelly & icecream’ made with wine and home made ice cream are expertly
made with quality ingredients. As is the lemon curd cake, chocolate brownie
and there’s a wonderful array of beverages to go with the cakes from iced
latte to sweet spiced milk, extra rich Valrona hot chocolate and twenty
different teas including liquorice mint.
A substantial lunch, or breakfast, can be had too including terrine of
cashal blue cheese with hazelnut and crème fraiche; Portuguese sardines on
toast with black pepper and lemon juice; or something simple from the
breakfast menu like toast with proper butter and their own brown sugar
marmalade; but their own beans on toast are a marvel, made from scratch with
cannelli beans, sausage and tomato served on hot buttered toast. Faultless.
They hope to open in the evenings in the summer months.”
Megjegyzem, ezek a desszertek a nyitás utáni első hetekben szerepeltek, úgy
egy éve nincsenek a menün. Még ahhoz sem vette/vették a fáradtságot, hogy
ellenőrizzék, most mit rakunk az asztalra, és meddig vagyunk nyitva (nyár
közepétől este 8-ig, kivéve szombatot, akkor 5.30-ig), és az ígéretükkel
ellentétben nem küldték el a passzust Jennie-nek véleményezésre.
Megjegyzem még továbbá, hogy a “Valrona” az Valrhona”, a “canelli” az
canellini, és ami még meglepőbb, az az, hogy egy állítólag nagynevű ír (!)
kritikus nem tudja, hogy a “cashal” az Cashel” (na, vajon miről kapta a
nevét?), akkor bújjon a föld alá. Ha nem ő, akkor az, aki a szájába tömte
azt a sajtot.
Kezdek kiábrándulni a guide-okból - és az alkotóikból.
* * *
E havi celebrity (:-)) tortám Twiggy-nek készül, kinek nevével fémjelzett
ágynemű garnitúrákat egy éve árulják a Dunnes üzleteiben (az ágyneműk
tervezője egy ír hölgy, de az ő nevével valószínűleg nem lehet ágyneműket
eladni). Ennek alkalmából volt egy ünnepség, arra rendelt tortát a PR-cég,
az Elevate, aki elég rendszeresen állít falhoz trükkös és munkaigényes
süteményrendelésekkel (mondjuk, csináljak kekszeket a Hilton-szállodalánc
logójával. Pl. a már emlegetett Swarowski-sütik is nekik készültek).
Van is egy elég homályos, kisméretű képem az egyik újságból, amin Twiggy
éppen a hatalmas ágy-tortán fújja el a gyertyát. Kértem fényképeket az
ágyneműkről, és mindhárom mintáját beloptam a süteménybe: kékes, franciás
mintájú nagypárna, visszafogott, fehér csíkos paplanhuzat és egy csipkés
kispárna alkotta az ágy-tortát. Raktam mellé papucsot és az ágyra hanyagul
„odadobtam” egy cukorból készült fehér női hálóinget a paplan tetejére.
Amanda továbbra is velünk van, de néha bosszant, hogy olyan ráérősen
dolgozik, s mindent félszívvel csinál. Látszik, hogy ez neki munka.
Érdeklődő, azt mondja, tanulni akar, és néha gyakorolja is a dekorálást, pl.
a fiának együtt csináltunk tortát a 3. születésnapjára. Íme a fénykép a
tortáról és a boldog ünnepeltről:
Lehetett volna azon a Transformer-en még mit javítani, minden kissé
reszketegre sikerült, de mivel ő akart mindent csinálni rajta, nekem csak a
cukormázzal való bevonás egy-egy részlete maradt. Végül is, ez egy jó
gyakorlási lehetőség volt a számára.
Október 27.
Jár az agyam, írom a könyvecskét, amit V.-től kaptam, írom a gondolatokat,
mindent, ami eszembe jut, a piaci konyha átalakítása kapcsán. Ahol
belekezdhetnék kis sütödém kialakításába. Közben azért kimentem a kertbe,
megcsodálni a ciklámenek erős színét, megsimogattam a páfrányt, kivettem a
közepéből egy odakeveredett nyárfalevelet – a telep bejáratát hatalmas
nyárfák őrzik, onnan kerülhetett ide.
A páfrányt és a ciklámeneket nemrég vettük: Böhöm két régi gumiabroncsát
töltöttem meg földdel, abba kerültek, a terasz bal oldalán ékeskednek, hogy
rájuk lehessen látni a kertajtóból. Eredetileg olyan páfrányt akartunk
venni, amilyeneket Új-Zélandon láttunk, de egyrészt, csak hatalmas darabokat
találtunk, másrészt elég súlyos áruk van. A miénk eredetileg Tasmánián
honos, de remélhetőleg az ír éghajlatot is kibírja.
Nem sokkal később Bernadette adott egy növényt, azt mondta, nem sokat tud
róla, de erre és erre a latin névre hallgat. Köszönettel hazahoztam a
növényt, és a mintaként mellétűzött, kissé már összeszáradt bogyókat
(elvileg ilyeneket fog növeszteni jövőre). Itthon aztán az interneten néztem
utána, s kiderült, hogy egy Ausztráliában honos növényt kaptam, amelynek
egyik fajtája pl. a New Zealand blueberry névre hallgat (amúgy így néz ki a
növény és a bogyói: http://www.abulk.com.au/awn/dianella_caerulea.html)
Bernadette nagyon örült, hogy akaratlanul is ilyen örömöt okozott – szeretem
ezeket a véletleneket. Lehet, hogy a kapcsolat kissé erőltetett, de nekem az
Aussie növényről is Új-Zéland jutott eszembe.
Amúgy pedig – jelentem -, 7 darab, az éretlenség kora fokon lévő
paradicsomom van. Nem volt valami sikeres a kertészkedésem az idén, na de
majd jövőre.
Október 29.
Apropó, találtam egy weboldalt, amely méregdrágán árul ahhoz hasonló sütiket,
amiket én is csinálok: www.biscuiteers.com
Ha volna időm, pont ugyanilyeneket készítenék, mondjuk, Kate-nek, akivel
Daphne hozott össze. Na, nála talán fogynának ennyiért a sütik.
Kate Desigar két hete bukkant fel a piacon, hogy beszélni akar velem. (Daphne
már korábban is pedzegette, hogy legyek kisvállalkozó, és dolgozzak Kate-nek,
mert ő jobban értékelné a munkámat, mint Michelle. De többet nem került
szóba az ügy.) Sajnos, Kate erősen félreértette Daphne-t, és azt hitte, már
saját business-em van, tudok neki dolgozni. Magyarázkodtam, hogy nem ez a
helyzet, de ha így lesz, boldogan jelentkezem. Kicsit kínos jelenet volt,
magyarázkodnom kellett, hogy még sehol sem tartok, nemhogy szállítás, és
nagyobb megrendelés tellene tőlem.
Most csütörtökön elmentem hozzá a boltjába, mert Daphne textelt, hogy Kate
beszélne velem. Elmentünk V.-vel, de sajnos, nem volt ott. Meghagytam a
telefonszámom, hogy hívjon fel. A bolt eléggé franciás hangulatú, mondta is,
hogy főleg ilyesmiket gyártanak, nincs senkije, aki gingerbread cuccokat
csinálna, aprósüteményeket, és Daphne azt mondta neki, ebben én jó vagyok.
De még egy munkámat sem látta.
Délután fel is hívott, hogy sajnálja, hogy nem találkoztunk személyesen, de
ajánlata van: tudnék-e neki mondjuk 10 gingerbread házat csinálni, amiket a
két kávézójában adna-e el. Estig kaptam gondolkodási időt. Azonnal a
szerződésem szövege jutott eszembe, hogy ilyen sütési munkákat másnak nem
csinálhatok a kávézón kívül (Michelle tudja, hogy azért sütök a piacra).
Megrágtam a dolgot V.-vel, és este megmondtam Kate-nek, hogy nem lenne fair
a főnököm háta mögött másnak dolgozni. Megértő volt, és mondta, tartsuk a
kapcsolatot, talán a férje tudna tanácsokat adni az elinduláshoz, esetleg
dolgozhatnék a konyhájukban, amikor ott véget ér a műszak. Köszöntem szépen
az ajánlatot, de azonnal tudtam, hogy aligha fogok én a távoli Long Mile
Road-ra autózni, késő délután, hogy ott - mondjuk éjfélig - házakat
csináljak. A sajátoméban szeretnék lenni, mások kerülgetése nélkül.
Október 30.
Na, ma lihegve jelentette a sajtó, hogy akkor mégsem lesz a második
provisional jogsival rendelkezőknek útról való letiltás, public uproar
vagyis közfelháborodás miatt, jövő júniusig levizsgázhatnak, majd azután lép
érvénybe a tiltás.
Ugyanis múlt héten jött a hír, hogy a 2. tanuló jogsival vezetők hétfőtől
(most hétfőtől!) nem vezethetnek egyedül. Az első, vagy sokadik jogsival
rendelkezők eddig sem vezethettek, de az az igazság, hogy ezt az előírást
senki sem tartotta be. Én sem. Ha muszáj, vezetek. A hír hallatán elég
ideges lettem, mert V. el fog menni egy hétre novemberben, marshalkodni a
rally-ra, és akkor nekem bizony vezetnem kell- reggel-este. Ha elkap a
rendőr, hát elkap, mondtam hetykén, majd megmondom neki, miért kényszerülök
egyedül vezetni, irgum-burgum. De azért a gyomromban ült a kő, hogy mi lesz.
Öt napig egyedül, jajj.
Erre mégsem lesz tiltás.
No, az ilyen át nem gondolt döntésekkel teszik magukat nevetségessé
ország-világ előtt.
Annyi haszna van az egésznek, hogy jövő júniusig nem fognak vadászni a
rendőrök az L-driverek-re. Phú.
* * *
Az óraátállítás miatt ma korán ébredtünk, fel-felébredve bóbiskoltunk fél
5-től, most pedig, így fél kilenc felé már húz az ágy. Holnap hajtós nap,
nagy megrendeléssel, ha nem akarok csütörtökön dolgozni, márpedig nem
akarok, holnap meg kell csinálnom. Amandára nem merem bízni, a múltkori 100
cupcake-nél nagyon panaszkodott, ez pedig kétszer annyi. Inkább megcsinálom,
de nyugodt leszek, hogy úgy van elkészítve, ahogy az az én elvárásomnak
megfelel.
Következő írás